Beszélgetés a TOP10 kiállításról
A Füredi Őszi Fesztivál keretében rendkívüli tárlatvezetést tartottak a Vaszary Galériában álló TOP 10 kiállításon, majd kerekasztal beszélgetésre várták az érdeklődőket. Barabási Albert László fizikus, Beke László művészet-történész, és Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztőjének beszélgetése videón.
Gandhi 150
India kormánya Gandhi születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve, szerte a világon, számos megemlékezést tart, konferenciákat, fesztiválokat szervez illetve létrehozott egy online kiállítást, amely itt is követhető a honlapon. A tervek szerint a Vaszary Galériában Gandhit bemutató tárlat is nyílik majd.
Láthatatlan jelenlét
A Füredi Őszi Fesztivál keretében nyílt meg a Láthatatlan jelenlét 3.0 – Bevezetés a kortárs művészetbe kamaszoknak – de nem csak nekik című kiállítás a Vaszary Galériában. A november 29-ig látható tárlaton többek között Anna Margit, Kmetty János, Korniss Dezső, Ország Lili, Vajda János és a Kis Varsó formáció alkotásai láthatóak.
Gyerünk a könyvtárba be!
Egy slammer, aki regényt, verseket is ír, és egy blogger, aki arra tanít, hogyan jussunk el kevés pénzből elérhetetlennek tűnő egzotikus helyekre – az Országos Könyvtári Napokon Nyáry Luca és Szécsi László is a füredi könyvtár vendége volt. A sorozat keretében emlékfát ültetnek az egykori igazgató, Sárköziné Sárovits Hajnalka tiszteletére.
Botticellitől a kortársakig – Tematikus tárlat a Kisfaludy Galériában
Megidézett Botticelli, Caravaggio, ElKazovszkij vagy éppen Kő Pál és Keserü Ilona. Kiből lehet mester és kiből példakép? A viszony miként jelenik meg az alkotásokban? A Veszprémi Művész Céh tematikus tárlata nyílt meg a Kisfaludy Galériában.
Mozaikvilág
A Vaszary Galéria munkatársának, Horváth Mónikának az alkotásaiból nyílt kiállítás az Arácsi Népházban. Az egykori művészettörténész-szakos hallgató az elmúlt húsz év terméséből válogatott, az alkotások zömét a Balaton-felvidék tájai ihlették. A városaim mozaikszerűek, az én valóságomat tükrözik – mondta az alkotó.
Költőverseny dalokkal, koncertekkel, kiállításokkal
Száznegyvenkilenc alkotótól, közel háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre. Az emlékdíjat Lövétei Lázár László, a különdíjat Zsávolya Zoltán nyerte el. Debrecen város által felajánlott Térey-díjat Garaczi László érdemelte ki.
Filmpiknik és Könyv-Bor-Jazz Fesztivál
Szeptember 3-5. között közel negyven magyar filmet vetítenek majd az első Veszprém-Balaton Filmpikniken. Az év legjobb magyar filmjeit ingyenesen nézheti meg a közönség, lesznek szabadtéri vetítések és közönségtalálkozók. A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében koncertek és borbemutatók a Vaszary Galéria kertjében.
Szabadtéri színházi esték
Augusztusban a Kisfaludy Színház szervezésében négy színházi előadást láthatnak az érdeklődők a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadán. Az élet nagy kérdéseit feszegetik a darabok, mégis szórakoztató nyári estékre számíthatnak a nézők – mondta Kéri Kitty a színház művészeti vezetője.