Hol lakik a zene?

“A zene odafent van! Minden korszakban csak néhány kivételes ember rendelkezik megfelelő antennákkal, hogy ezt fogja, dekódolja, és mindenki számára hozzáférhetővé tegye.”
Vukán Györgyöt idézve kezdte előadását Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus a Tempevölgy folyóirat által kezdeményezett Polihisztor-sorozat második rendezvényén. A Könyv-Bor-Jazz fesztivál programjaihoz kapcsolódó délutánon a tudományok és a művészetek, ezen belül is az orvoslás és a zene kölcsönhatása körül forgott a szó. Az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa mellett Juhász Előd zenetörténész és Cserép Csongor pszichológus előadását hallgathatta meg a Vaszary Villa közönsége.

– Kitől is idézhetnék egy olyan előadásban, ami a zene és az orvostudomány kapcsolatát firtatja, mint Vukán Györgytől, akiről köztudott, hogy kiváló zeneszerző és zongorista volt, százhatvan filmzenét írt, ebből kettő Oscar-jelölést is kapott. Ugyanakkor egy kiváló fogorvos is volt, és a tudomány területén is voltak újításai, amiket szabadalmaztatott. Az én számban is „gyógyított”, és még mindig megvannak azok a fogaim, amiket ő kezelt – vallotta be Freund Tamás. – A tudomány a zenei alkotási folyamat vizsgálatán keresztül is próbálja megismerni a legmagasabb rendű kognitív agyi folyamatokat. Ha az agykutatás például a zenehallgatást vizsgálja, akkor akár azt is remélheti, hogy bepillanthat abba, ami odafent, a mennyben van.

Az agy megismerheti önmagát?

– A tudomány a létező anyagi világot, és az abban zajló folyamatokat vizsgálja, míg a művészetek valamennyi ága nem létező dolgok megalkotásán munkálkodik. A semmiből valamit teremtő, tehát a művészi alkotáson dolgozó emberi agy megismerése az emberiség, a tudomány egyik legnagyobb kihívása napjainkban: az agy önmaga megismerésére tesz kísérletet. Örök filozófiai kérdés, hogy a megismerő szerkezet, az agy megismerheti-e valaha is önmagát? Megismerjük-e az agy legmagasabb rendű tevékenységét úgy, mint például a valós idejű művészi alkotási folyamatot, vagyis a zenei improvizációt? – tette fel a költői kérdést a kutató.

Az improvizáció, mint belső alap

– Az már tudható, hogy az improvizáció az emberi kreativitás egyik legkomplexebb, valós idejű megnyilvánulása. A művész számos ingerrel kénytelen megbirkózni, ezeket képes feldolgozni, s pillanatról-pillanatra döntési kényszerben van: figyelnie kell a zenésztársak játékára, a dallamokra, a ritmusra, ugyanakkor ezeket társítania kell a belső világából érkező impulzusokkal. Aki megtanul improvizálni, annak ez bárminemű szakmai munkájára nagyon pozitív hatással lesz – állítja Freund Tamás. – Hiszen nagyon sokszor vagyunk azonnali döntési kényszerben, amikor az embernek szüksége van önbizalomra, rá kell bíznunk magunkat az intuícióinkra, az ösztöneinkre és a belső világára – ezt meg lehet tanulni, ha az ember fiatal korától fogva muzsikál és rögtönöz.

Kölcsönhatás

Az improvizáció folyamatos külső visszacsatolásra alapozott alkotás: az adott pillanatban a zenésztársak által generált melódiák, új variációk a halláson keresztül visszahatnak a zenész következő zenei gondolatára. Új kontextus és új asszociációk kapcsolódnak be a régi memóriaelemekhez, amiket társítani kell egymással. S végül beindulnak azok a finom mozgások, amik a hangszeren való zenélés, vagy éppen az énekhangon szükséges improvizációhoz szükségesek. Izmok ezreinek kell koordináltan mozogni egy hang megszületéséhez.

Freund Tamás az idegsejtekben és az agykéregben lezajló folyamatok, valamint a belső világunk impulzusait szállító agyi pályák bemutatása mellett előadásában kitért arra is, hogy a korai zenetanulás fejleszti az idegsejtek közötti kapcsolatokat, ezáltal az általános értelmi képességeinket is. Az információ-robbanás korszakában pedig belső világunk gazdagítása az egyik fő védelmi háló lehet az agyra nehezedő adaptációs nyomással szemben. Ezért lenne fontos, hogy nemcsak minden gyerek, de minden ember élete részévé váljon a zenetanulás és a zene. A pozitív hatásokat a jazz-zenészként és kórustagként is aktívan tevékenykedő Freund Tamás személyes példákon keresztül illusztrálta. Tizennégy éves korában kezdett énekelni a Zámbó István által vezényelt Veszprém Város Vegyeskarában, s bárhova sodorta az élet, mindenhol keresett magának egy kórust. Jelenleg az Ars Nova Sacra énekegyüttes tagja, klarinétosként pedig olyan jazz-zenészekkel játszik együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre vagy Balázs János, de a Hot Jazz Banddel és Vukán Györggyel is zenélt már.

A szellemiség zenei természete

Az ismert tévés és rádiós műsorvezető, szakíró, a hazai zenei ismeretterjesztés jeles alakja, Juhász Előd az előadása elején a közönség soraiban helyet foglaló Korzenszky Richárdot idézte, aki szerint az ember szellemiségének az igazi bizonyítéka zenei természetű: a XVI-XVII. században valaki által leírt kottát kézbe véve a XXI. század embere képes könnyezni, anélkül, hogy lejátszaná azt. A zenetudós négy mesterről mutatott szubjektív pillanatfelvételt. Kodály Zoltánról felidézte, hogy mennyire érdeklődött az amerikai kísérleti stúdiók, a computerek iránt. Kocsis Zoltánnal kapcsolatban kiderült, hogy több ezer órán keresztül képes lett volna kotta nélkül játszani, annyi élő zene volt a fejében. Leonard Bernsteinnel is többször forgatott Juhász Előd, aki az egyik római felvétel alkalmával azt súgta a fülébe, hogy „Kádárt kirúgták!”. Teller Edéről pedig szintén egy interjúban derült ki, hogy amikor megtehette, naponta egy órát zongorázott, ami teljesen lekötötte.

Először volt a csend

Cserép Csongor pszichológus a pneumato-pszichológia felől közelítette meg az orvoslás és a zene kapcsolatát. Kiindulási pontként a zenét megelőző csendet nevezte meg: egy idézete szerint csak a változhatatlan és nem keletkezett, mindig megvolt és örökké fennálló csend a valóság, az elmondhatatlan és örök lényeg. Minden egyéb csak lárma, egyforma káprázata az anyagi életnek, mely mulandóságát tekintve értéktelen, gyorsan változó és tovatűnő, mint az álom.

– A metafizikai csend egy teremtés előtti valóság, és a hangok képzése egy teremtési aktus – fogalmazott Cserép Csongor. – A zenélésben egy isteni minőségnek az alsóbb rendű, emberi szinten való megnyilatkozásával találkozhatunk, konkrét teremtésről van szó. Olyan lehetőségét éli ki az ember, ami már nem teljesen az emberi szférában van. Az átélés művészetté válik, amiben az ego, a személyiség feloldódik. A zene hallgatása pedig egyfajta meditációként írható le, gondoljunk csak a különböző vallások szakrális zenéire, amik kiszakítanak bennünket a mindennapok valóságából.

(2018.06.12.)