Jókai Mór Emlékház

Tisztelt Érdeklődők!

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a májustól-június közepéig tartó osztálykirándulások ideje alatt a csoportokat csak előzetes bejelentés alapján tudjuk fogadni
Megértésüket köszönjük.

Jókai Mór 1857. évi első füredi látogatása mély hatással volt rá és feleségére, Laborfalvy Rózára. A táj szépsége mellett a fürdő hangulata annyira vonzotta a házaspárt, hogy attól fogva rendszeres vendégei voltak Fürednek, majd 10 évvel később megvásárolták a telket, amelyen a napjainkban emlékmúzeumként működő villa áll. A koraeklektikus stílusban épült nyaraló 1870 őszén még nem volt teljesen készen, de Jókaiék már az év nyarán birtokba vették. Déli verandája felett kőbábos mellszobrokkal díszített teraszról lehetett gyönyörködni a Balaton és Tihany felé nyíló kilátásban. A bejárat előtt látható Flóra szobrot valószínűleg az épület későbbi tulajdonosa helyezte el.

Jókai több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.
Jókai felesége halála után 1889 elején eladta a villát Michelini János veszprémi gabonakereskedőnek. A Jókay család 1908-ban visszavásárolta a nyaralót. 1954-ben, az író halálának 50. évfordulójára az épületben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát. 1992-től minden év májusában, az író halálának évfordulóján a Jókai Napok rendezvénysorozattal emlékeznek rá tisztelői.

A felújított Jókai-villa 2010 májusa óta emlékházként, az országban szinte egyedülálló író-ház enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit, felidézve a szellemi miliőt, bepillantást engedve a család füredi mindennapjaiba. Ugyanúgy megtalálható itt Jókai íróasztala, nevezetes távcsöve, botgyűjteményének, valamint híres ásvány- és csigagyűjteményének jeles darabjai, mint felesége színpadi kellékei és egyéb relikviái. A korhűen berendezett konyha mellett olyan érdekességek várják a látogatót, mint Jókai saját készítésű rajzai, miniatúrái vagy elefántcsont-faragványai.

Cím: Balatonfüred, Honvéd u. 1.
Elérhetőség: +36-87/950-876 (2. mellék), jokaiemlekhaz@furedkult.hu

Nyitva tartás:
– csoportokat (előzetes bejelentkezés alapján) nyitva tartási időn kívül is fogadnak.

 

visa logobalatonbest logoKártyaelfogadó hely!

Képgaléria

Térkép

<iframe src="https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m18!1m12!1m3!1d2723.339716664368!2d17.889578416016025!3d46.95501497914679!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x4769bd05ec8213fb%3A0xcd9f4258f84c341c!2zSsOza2FpIE3Ds3IgRW1sw6lraMOheg!5e0!3m2!1shu!2shu!4v1526240512106" width="800" height="800" frameborder="0" style="border:0" allowfullscreen></iframe>