Márciusban mutatta be a zenekar új, Other Than Unusual című lemezét. A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében az új lemez szerzeményeit hallhatja majd a közönség. „Talán most a népzenei vonal kicsit háttérbe került, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz érzés, ami a...
Beszélgetés Száraz Miklós György, József Attila-díjas íróval Házigazda: Cserép László.
Örömzene és stenk, ahol sosem tudhatjuk, mi fog történni, és mégis azon kapjuk magunkat, hogy egy sosem hallott dal, sosem hallott refrénjét énekli mindenki. A szó szerint minden műfajban könnyedén alkotó 7s ezúttal egy különleges műsorral lép színpadra. Változatos,...
Csemer Boglárka harmadik nagylemezével turnézik, ezt ismerheti meg most a füredi közönség. Karrierje kezdete óta együttműködik költőkkel, több magyar dalszövegét kortárs költő jegyzi. A koncerten Kemény Zsófi dalszövegei is felcsendülnek....
A Tempevölgy folyóirat előadássorozata a tudományok és a művészetek kölcsönhatásáról. Előadók: Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, Juhász Előd zenetörténész, Cserép Csongor pszichológus