Lövölde tér – Kern András estje

2020-07-16 20:30 - 22:00
Balaton Szabadidő Központ
Address: Balatonfüred, Horváth Mihály utca

A Kossuth díjas színművésznek negyedszázada jelent meg első lemeze, rajta az azóta legendássá vált Lövölde tér című dallal. Az azóta is roppant népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez.

A műsorban a közönség hallhatja a népszerű régi dalok mellett az újabbakat is, így elhangzik – többek között – a Hé, 67!, a Pincér-rock, a Moszkva, a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Semmi baj – és persze nem marad el a Lövölde tér sem! És sok sok történet, humor, ahogy azt megszokhattuk Kern Andrástól!

Kern András több alkalommal énekelt Hernádi Judittal, közös lemezük is jelent meg Kernádi címmel. A rendkívül népszerű művésznő szólóban is és duettben is szerepel az esten.
Heilig Gábor volt a zenei vezetője majd’ minden Kern lemeznek, több dalának szerzője és szövegírója is. A mostani est zenei részének ő a zenei producere, a zenekar vezetője és persze a gitározás mellett énekel is.

A dalokat Gátos Iván kiváló zenészekből álló, kibővített zenekara kíséri.

Kitűnő művészek, remek történetek, fanyar humor mind dalban, mind prózában ezek a siker garanciái.

Az előadás a Kisfaludy Színházi Esték sorozat része.
Jegyár: 2500 és 3000 forint.

 

Related upcoming events

  • 2025-11-15 10:00 - 2025-11-15 12:00

    Hozd el anyut és aput is!
    Nagy ecsettel, nagy mozdulatokkal festünk, Nádler István kiállításában sétálunk, mozdulatokat gyűjtünk, és kipróbáljuk, milyen, amikor az ecset a mozdulat meghosszabbítása.
    Előzetes tudás nem kell – csak kíváncsiság és játékos kedv.

    A részvétel érkezési sorrendben történik, legfeljebb 20 fő számára biztosítva kényelmes alkotói körülményeket.
    Információ: Nyitrai Orsolya múzeumpedagógus +36 (30) 474-4448, muzeumpedagogia@furedkult.hu
    Jegyár: 2000 Ft/fő

     

  • 2025-11-15 17:00 - 2025-11-15 19:00

    Előttem az utódom – avagy mester és tanítványa.

    Az idén 25. születésnapját ünneplő Balatonfüred Néptánc Együttes alapítója – és azóta is vezetője – Bácsi Gabriella lesz az Arácsi Szalon(ka) Kulturális Egyesület programsorozatának vendége, az övéi pedig szakmai utódai: olyan néptáncosok, oktatók, néptáncpedagógusok, akiket mélyebben megérintett, életük meghatározó szelete lett az együttesben eltöltött múltjuk.

     

  • 2025-11-19 16:30 - 2025-11-19 18:00

    „A Gulag és a családom – túlélők történetei a családi emlékezetben” című könyvismertető pódiumbeszélgetés.

    Meghívott vendégek: Dr. habil. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, Dr. Murai András PhD egyetemi oktató és Németh Brigitta könyvtáros-tanár, a kötet szerzői.
    A beszélgetést vezeti: Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ elnöke.
    Köszöntőt mond: Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet országos elnöke.

    A kötet a helyszínen megvásárolható.

     

  • 2025-11-21 17:00 - 2025-11-21 19:00

    Fritz Mónika textilművész Tűmánia című kiállításának megnyitója.
    A kiállítást megnyitja: Németh Anikó mesepedagógus
    Közreműködik: Fritz Béla – szaxofon

    Megtekinthető: 2026. január 26-ig.

     

  • 2025-11-22 10:00 - 2025-11-22 12:00

    Mozdulj, fess, alkoss!

    Nádler István gesztusfestészetéből kiindulva közösen kísérletezünk a színek és mozdulatok szabadságával. Nem kell előképzettség – csak kíváncsiság, nyitottság és egy kis bátorság a festéshez.

    A részvétel érkezési sorrendben történik, legfeljebb 20 fő számára biztosítva kényelmes alkotói körülményeket.
    Információ: Nyitrai Orsolya múzeumpedagógus +36 (30) 474-4448, muzeumpedagogia@furedkult.hu
    Jegyár: 2000 Ft/fő.

     

  • 2025-11-22 17:00 - 2025-11-22 19:00

    Helyben lakókat és nyaralókat, mindenfajta ingatlan tulajdonosát és bérlőjét, használóját elevenen érinti, hogyan fog kinézni Balatonfüred a közeli és távolabbi jövőben, milyen az a társadalmi környezet, amelynek feltételezéséből kiindulva tervezik a környezetünket megálmodó döntéshozók a jövő városképét. 

     

  • 2025-11-26 17:00 - 2025-11-26 19:00

    Titkok és érdekességek Jókai Mór életében – Praznovszky Mihály irodalomtörténész előadása.

  • 2025-11-28 17:00 - 2025-11-28 19:00

    Füredi Advent (november 28. – december 24.)

    17.00 Betlehem állítás a Piros templom terén
    Köszöntők és műsor majd szeretetvendégség.

    Részletes program hamarosan.

     

     

  • 2025-11-29 10:00 - 2025-11-29 12:00

    10:00-12:00 A zene mozdít, a víz színez
    Hallgasd a zenét, és engedd, hogy a dallam lendítse az ecsetet!Haydn muzsikájára festünk akvarellel, ahol a hangok ritmusa vezeti a színeket és a mozdulatokat.

    Gyere és készítsd el saját, egyedi karácsonyi ajándékodat. Nem kell semmi más, csak kíváncsiság és alkotókedv.
    A részvétel érkezési sorrendben történik, legfeljebb 20 fő számára biztosítva kényelmes alkotói körülményeket.
    Információ: Nyitrai Orsolya múzeumpedagógus +36 (30) 474-4448, muzeumpedagogia@furedkult.hu
    Jegyár: 2000 Ft/fő.

     

  • 2025-11-30 16:00 - 2025-11-30 19:00

    A táncgálán fellép a Balatonfüred Néptánc Együttes, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió, Rábaközi Rita énekesei, illetve a Sparkle Dance School.

    Közreműködők: Sári Attila zeneszerző, előadóművész és a Barátok Zenekar

    17.15 Ünnepélyes gyertyagyújtás
    Köszöntőt mond: Bóka István, Balatonfüred polgármestere