V. FÜREDJAM Balatonfüred

furedjam banner 2016 1170x450

V. FÜREDJAM

2016. július 9 – 13.

Az ötödik alkalommal jelentkező könnyűzenei fesztivál 2016-ban megújul, több napon át és új helyszíneken lesz látható és hallható. Akusztikus, unplugged jellegű koncertek, jazz, komoly és népzene, világzene, író-olvasó találkozó, szépirodalom és képzőművészet bemutatására kerül sor az öt nap alatt. A fellépők között lesz Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán, a Kiscsillag zenekar, a Kerekes Band, a Funk Infection, Manoya, a Legesleges, a Dalabai valamint balatonfüredi muzsikusok és színművészek.

Részletes programokért kattitntson.

 furedjam 2016 web

2016. július 9.

20 óra : Mellettünk – Kisfaludy Galéria
Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán összművészeti estje
Amikor szegény édesanyánkat megkérdezik, mivel foglalkoznak a fiai, és megmondja, rendre azt kérdezik, és „normális gyereke nincs”? A falu zárt, kegyetlen és szép világ, olyan gyökér, olyan életkezdés, ami örökre meghatároz. Erről a közös identitásról mesélnek a Grecsó fivérek egészen más nyelven, egészen másképpen. A tánc nem magyarázza a szöveget, nem pantomim. A közös este inkább különös küzdelem, lelki leltár, virtuális családállítás. Eltérő nézőpontok, más formák, a közös gubancok körül. 
Tartalmas, mégis intim, szórakozás, egy est a családról, a szerelmekről, az első csóktól az első válásig.
Jegyár : 2000 forint Diák/Nyugdíjas : 1500 forint

2016. július 10.

19:30 óra : Kerekes Band – Kisfaludy Színpad
A magyar népzene szűnni nem akaró megújítására való törekvés, a pásztorfurulya, a csángók által használt koboz és mezőségi brácsa adja eklektikus hangzásukat, melyet alátámaszt a rock szabad lüktetése és az erős színpadi jelenlét. Kemény, ellentmondást nem tűrő, mégis szabad zene ez. Amilyenek a betyárok is voltak.
A belépés díjtalan.

2016. július 11.

20 óra : Manoya – Blaha Színpad
Manoya, azaz Hodosi Enikő ‘Rebirth’ című dala a magyar rádiókon keresztül árulkodott először egy új zenei projekt létrejöttéről. A dalszerző-énekesnő a NEO zenekar tagjaként vált ismertté, mely csapattal számos zenei díjat és nagylemezt tudhatnak magukénak . A Manoya dalok alternatívát kínálnak a mai zenei világ gyakran felszínesen harsány popkultúrájával szemben, és felkínálják vagy épp követelik a felszabadító elmerülést.
A belépés díjtalan.

21:30 Funk Infection – Kisfaludy Színpad
A Funk Infection egy funk, funky, soul és acid-jazz csapat. A 11 fős veszprémi zenekar 2013 óta aktív a színpadon. Feldolgozásaik között olyan nagyszerű előadók szerzeményei is szerepelnek, mint Stevie Wonder, James Brown, Ray Charles, Incognito, Mark Ronsonm Bruno Mars, Galactic és Tower Of Power.
A belépés díjtalan.

2016. július 12. 

17 óra : Kollár Klemencz László író-olvasó találkozó Blaha Terasz

19 óra : Legesleges – Blaha Színpad
Kollár-Klemencz László szólóestjei a Kistehén Melankólikus koncertjeiből és számos kortárs magyar költővel való közös munkákból nőtte ki magát évek alatt mára szuggesztív, mély, érzékeny és népszerű előadássá. Az estszemélyes, mondhatni intim hangvétele meghatározó. Ezt a fellépő zenészek és az akusztikus hangzás is hitelessé teszik. A program a Legesleges című, 2014-ben megjelent albumra épül. Ezt egészítik ki korábbi Kistehén-dalok az Ember a fán című lemezről, mely Európában és Amerikában is sikert aratott.
A belépés díjtalan.

21 óra : Kiscsillag – Kisfaludy Színpad
A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát az akkor még aktív Kispál és a Borz árnyékában, mára Magyarország elsőszámú art-rock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot.
A belépés díjtalan.

2016. július 13.

19 : 30 Bor, jazz, vers… – Kisfaludy Galéria
Kéri Kitty és Figula János összművészeti estje
Intenzív,rafinált, simogató… Jazz standardek , amerikai , brazil , francia versek 
és a Figula 7hektár, kellemes társaságban.
Jegyár : 1800 forint/fő

21 óra : Dalabai – Blaha Színpad
Zene-gourmandok társasága, a gipsy-klezmer és a kortárs-folk követeivel.
Ősi hangok, gondolatok, közös nyelven, a zene nyelvén. A világ minden tájáról.
A belépés díjtalan.

Jegyek válthatók: www.kisfaludyszinhaz.hu és www.jegy.hu oldalakon, valamint a Vaszary Galériában, a Tourinform irodában és előadások előtt a helyszíneken.

Információ:
www.kisfaludyszinhaz.hu, +36 (30) 592-6702, www.furedkult.hu, +36 (87) 950-876, info@furedkult.huwww.balatonfured.hu