Újra megnyílt a Gyetvai Villa


Régi-új kulturális tér várja a közönséget a Balaton-part közelében. A múlt században épült szecessziós épület a felújító család nyomán a Gyetvai Villa nevet kapta, s tíz év kihagyás után ismét koncertek, kiállítások helyszínéül szolgál.

Gyetvai Zsolték 1929-től ismerik a ház történetét: – Tudomásunk szerint az Esterházy grófi területek felparcellázása után a pezsgőgyáros Törley család kezdte építeni a villát. A ház körül szőlő volt, így az épület alatt borospince kapott helyet. A következő tulajdonos a budapesti vendéglőt üzemeltető Szabó család volt, majd a háború után állami üdülőként működött tovább a ház. Az üzemeltetést végző állami vállalat a rendszerváltás környékén tönkrement, a kétezres évek elejének privatizációja során vásároltam meg a leromlott állapotban lévő épületet. Szó szerint beleszerettem a három méteres gaz mögött meghúzódó, hosszú évekig lakatlan, százéves platánok alatt álló házba. A szocializmus idején az összes vakolatdíszt leverték, de valaki sajnálta a gipszstukkókat, értéket látott bennük, és becsomagolva, gyönyörűen letárolva a padláson találtuk meg őket. Megtaláltuk az eredeti kert-terveket is, amik mentén haladni tudott a területrendezés.

Fülöp Júlia, a BalatonGuide idegenvezetője az újranyitás alkalmával számolt be levéltári kutatásainak eredményéről. – A térség átalakítása a XIX. század közepén indult el, az első épület Peremartoni Nagy Sándor háza volt, amit feleségéről Mädy Villának neveztek el. A század második fele és a XX. század eleje a villaépítések ideje volt a Balaton partján, amiben Balatonfüred élen járt. Egy 1856-os kataszteri térképről leolvasható, hogy a mai Gyetvai Villa Róka Tamás egykori szőlőjének a helyén áll. Maga az épület egy 1960-as térképen szerepel először. Az egykori három szomszédos parcellán egy kibővített épület látható, ennek keleti oldalán van a Szabó Villa, ami az államosítás után az Országos Szakipari Vállalat üdülője lett. Szerintem még sok titkot és anekdotát rejt a villa, történetének feldolgozására újabb megbízást kaptam, örömmel állok a feladat elé.

Képgaléria

A 2005-ben felújított, régi pompájában tündöklő szecessziós villában évekig kiállítások, koncertek voltak, amik öt év alatt kinőtték a helyszínt. Az innét induló Operagála például átkerült a Gyógy térre.
– Most viszont úgy gondoltuk, hogy a villában újra be kellene indítani a rendezvényeket, és a ház ismét kulturális szalonként fog működni – mondta Gyetvai Zsolt.

A házat november 22-én Orosz György kiállításával nyitották meg újra a nagyközönség előtt, aki a vadászat egy szelíd formáját választotta: gyermekkora óta járja az erdőt és huszonöt éve fényképezi a magyar vadon rejtelmeit. A vadfotós az állatokat megismerve, becserkelve kapta lencsevégre, olykor órákat hasalva a fűben. Az élményekkel teli Fénnyel festett pillanatok című kiállítás január 6-ig látogatható pénteken, szombaton és vasárnap, egyéb időpontok pedig telefonon és interneten egyeztethetőek.

Az adventi időszakban szombatonként kakaós-vajaskalácsos mesedélelőttök lesznek a Gyetvai Villában, és készülnek a farsangra is. Az építész tulajdonos irányultsága okán több építészeti és design-témájú, valamint természethez kötődő rendezvény várható.

(2019.11.25.)