Új kortárs kiállítótér nyílt

Új kortárs kiállítótér nyílt Balatonfüreden. A Modern Műtár (MOMŰ) Szöllősi-Nagy András hidrológus és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai gyűjteményét mutatja be. A modern, kortárs kollekció harminc év után került haza Párizsból és talált otthonra a Blaha Lujza utca két villaépületében, amelyeket egy íves üvegfolyosó köt össze.

Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával megvalósult Modern Műtár megnyitóján hangsúlyozta: a kultúra a gazdasági növekedésnek, egy térség összetartozásának és a közösségek kohéziójának és erősítésének motorja. Arra törekedtünk mindig, hogy a kultúra a közösségteremtő erejére építve többet adjon a térségben lakóknak, mint pusztán jó hangulatú fesztiválok sorozata – tette hozzá a miniszter.

– A Modern Műtár két épülete hidat teremt a jelen és a kétszáz évvel ezelőtti Balatonfüred között, amikor Balatonfüred az ország kulturális fővárosa volt. A kulturális örökségünkre támaszkodva megtaláljuk az európai létben a magyarságunkat, a magyarságunkban pedig az európaiságunkat. Mi vagyunk most Európa kulturális fővárosa, ez most itt van, és itt is marad – zárta beszédét Navracsics Tibor.

– Egyedi kiállítást nyitunk most meg, a város, a balatoni térség, de talán Európa számára is egyedülálló kulturális teret. Azt remélem, hogy minden balatonfüredi gyermek és polgár, minden ideérkező vendég megnézi a kiállítást, mert megéri – fogalmazott Bóka István Balatonfüred polgármestere.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Balatonfüreden mindig vannak tervek, víziók, és ezeket az elképzeléseket mindig meg is tudják valósítani. A városban új értékeket hoznak létre, de közben védik a hagyományokat is.

– Nem minden nap történik meg az, hogy egy műgyűjtő házaspár és egy derűs kisváros egymásra találnak. A Modern Műtárhoz hasonló kortárs múzeum megnyitására rég nem volt példa Magyarországon. A gyűjtő házaspár sikeresen gondolta végig a Balaton-parti pihenéssel együtt járó örömök egyik lényegét: magaskultúrát csempészni a csinos strandpapucsok mellé. Az új műtár megmutatja, hogy a művészetekben létezik olyan kapocs, amely összeköti a civilizációkat, a nemzeteket, a múzeumokat, mert a műalkotások hatása mindenkit megérint – mondta Geskó Judit művészettörténész a kiállítást megnyitó beszédében.

Képgaléria.

Szöllősi-Nagyék a hetvenes évek elején kezdtek képzőművészeti gyűjteményük felépítésébe Budapesten. Első szerzeményeik az Európai Iskola néhány, akkor még élő mesterének művei voltak. A nyolcvanas évek végén a házaspár Párizsba költözött, ahol a 20. században Franciaországban élt magyar képzőművészek és fotográfusok még fellelhető munkái kerültek gyűjtői tevékenységük középpontjába. A kilencvenes évek közepétől figyelmük a nemzetközi művészet felé fordult. Elsőként a francia geometrikus művészet képviselői, majd a svájci, holland, német, svéd, észak- és latin-amerikai konkrét és geometrikus művészek alkotásai kerültek a magyar művészek alkotásai mellé a több ezer műből álló gyűjteménybe.
A gyűjtemény Füredre kerülését mindvégig ösztönözte és támogatta Geskó Judit, a Vaszary Galéria művészeti főtanácsadója és a városban élő Vass László műgyűjtő.

Az Európa összeköt elnevezésű, bemutatkozó képzőművészeti tárlatába Rényi András kurátor olyan művészek alkotásait válogatta be, mint Bob Bonies, Carlos Cruz-Diez, Haász István, Hantai Simon, Anna Mark, Maurer Dóra, Marta Pan és Luis Tomasello.
A fotókiállítás kurátora, Somosi Rita szintén rangos nemzetközi és hazai mezőnyből dolgozhatott: Brassaï, Paul Alamssy, Benkő Imre, Lucien Hervé, Kerekes Gábor, Kinszki Imre és Sugár Kata munkái kaptak helyet az induló anyagban.

A Modern Műtárban a múzeumok éjszakáján a századik életévébe lépett Vera Molnár életművét bemutató kiállítás nyílik.

MVM Next Zrt.