Traumákra adott művészi reflexiók

Dr. Levendel László tüdőgyógyász és felesége, Lakatos Mária reumatológus csaknem százötven darabból álló képzőművészeti gyűjteményéből közel nyolcvan látható a Vaszary Galériában. A műtárgyak bemutatása mellett a tüdőbetegség hátterére is kitér a kiállítás. Levendel arra az álláspontra jutott, hogy a psziché és az azt befolyásoló szociális viszonyok döntő szerepet játszanak a testi bajok kialakulásában.

A gümőkór – ahogy a 19. században nevezték a tüdőbetegséget – a nyugati világ leggyakoribb halálozási oka volt. A betegség az alacsony fizetéssel bíró, zsúfolt gyáripari területeken és a túlnépesedett lakónegyedekben burjánzott. A fertőzést okozó mikrobaktériumot 1882-ben Robert Koch-nak sikerült beazonosítani, ettől a pillanattól kezdve a tüdőbaj állami szintű figyelmet kapott.

Az első lépések
A legsürgetőbb teendő a személyes higiéniai kultúra átalakítása volt, ami komoly ellenállásba ütközött, mivel beavatkozott a privát szférába. Az egyik legkilátástalanabbnak tűnő tiltás a nyilvános köpködésre vonatkozott, ami akkoriban nem keltett felháborodást, és csak igen lassan ment ki a szokásból. Kiépült az intézményrendszer is: szűrőállomások, oktatóközpontok, egészségbiztosítási formák és beteggondozók jöttek létre.

Távol a várostól
A tudósok úgy vélték, hogy ha a tuberkulózis a pállott levegőjű, túlterhelt városi környezetben termett, akkor a civilizációtól távol eső klimatikus terápia lehet rá a sikeres gyógymód. 1854-ben egy fiatal orvos, Hermann Brehmer – aki maga is tüdőbeteg volt, majd a Himalájáról tünetmentesen tért haza – és sógornője, Maria von Colomb grófnő néhány faluszéli faházban hozta létre az első klimatikus gyógyításra alapozott telepet a sziléziai hegyekben. Hippokratész és Galénosz már az ókorban megfigyelte a friss levegő jótékony hatását, erre építették fel ők is a kezelésüket, ami mellé gondosan tervezett diétát, és pontosan megszabott pihenőkkel tagolt, hosszú erdei sétákat javasoltak. A szabadtéri fekvőkúra az 1860-as években honosodott meg a hatalmassá nőtt intézetben.

Nobel-díj a felfedezésért
Robert Koch a tüdővész bakteriális eredetének kimutatásáért 1905-ben Nobel-díjat kapott. Az átadási ceremónia során Koch leszögezte, hogy a betegség levegőn át terjed, vagyis a legkisebb, levegőbe köhögött nyálka is fertőző. Épp ezért az új létesítményeknek közegészségügyi szempontból nem kívánt hatásai lehetnek, s egyébként is viszonylag ritka a maradéktalan szanatóriumi gyógyulás.

Szanatórium-építési láz
Koch intelmei ellenére a német szanatórium-modell Svájcban is meghonosodott. Thomas Mann A varázshegyében halhatatlanná tett davosi gyógyhelyet Alexander Spengler alapította. Gyógymódja a napfényterápián túl sétákból, mormotazsíros bedörzsölésekből, jéghideg zuhanyból, napi három liter tejből és könnyű étrendből állt, de nem riadt vissza attól sem, hogy a betegeket tehénistállókba fektesse.

Építészeti inspiráció
Az alpesi tájakra települt, hatalmas tüdőszanatóriumok építészeti mintát teremtettek: a teljes homlokzatra feszített teraszsorok, a földig érő, teljes felületen nyitható, hatalmas ablakok, a kereszthuzatolt terek, az időjárás függvényében beállítható mobil falak, valamint a hirtelen hóolvadás és a lezuhanó jégcsapok okozta problémák megoldására az Alpokban kifejlesztett lapos tetők a nem terápiás rendeltetésű építészetben is visszhangra találtak. A kortárs tervezők által kimunkált fekvőszékek kultuszával a fény- és levegőjárta terek a modern építészeti ízlésvilág legfőbb ismérvei lettek. A szanatóriumi parkok átszellőztethető menedékházikói, a shelterek későbbi nyaralók, teniszházak és vízparti fürdőházak előképei voltak.

A Korányi Intézet
Budakeszi határában 1901-ben nyílt meg az a szanatórium, amit a korábban hosszú európai tanulmányokat folytató Korányi Frigyes kezdeményezett. Levendel László tüdőgyógyászként 1952-ben került az intézetbe, közel kétszáz ágyas osztályán visszaeső tébécésekkel foglalkoztak. A korábbi, dietetikus-higiénés terápia is az emberi működés holisztikus szemléletű, természetgyógyászati hagyományában gyökerezett, ami Levendeltől sem állt távol: megfigyelte, hogy a psziché és az azt befolyásoló szociális viszonyok döntő szerepet játszanak a testi bajok kialakulásában.

Mozizás
Levendel főorvos 1958-ban hívta maga mellé a Korányiba Mezei Árpád pszichológust. Közös munkájuk a tüdőbetegség és az alkoholizmus pszichoszomatikus hátterének vizsgálatára irányult. Részletes kórtörténetet rögzítettek a beteg társas viszonyairól és életútjáról. Tüdőbeteg személyiségtípust ugyan nem tudtak elkülöníteni, de leírták a kórházi nyelven „mozizásnak” nevezett, félig éber képzelődés jelenségét. Megállapították, hogy a betegek többségének élénk képi érzékenysége, intenzív fantáziatevékenysége van, és fokozottan hajlamosak hallucinációra.

A menedék
Az alkoholista tébécések számára Levendel külön kórtermet rendezett be. Módszere a gyógyszeres kezelés mellett magában foglalta a közösségbe visszavezetés módozatait is. Az intézet parkjában lévő kis menedékekben, a shelterek-ben átmeneti szállásokat alakítottak ki: ezekbe az adaptációs terekbe helyezték ki a gyógyulófélben lévő alkoholistákat.

Művészetterápia
Az absztrakt és szürrealista tájakat festő képzőművész, Adrian Hill 1938-ban tébécésként több hónapig volt az angliai Midhurstben. Úgy találta, hogy a látóterébe eső tárgyak lerajzolása segíti a gyógyulását. Publikációi nyomán több szanatóriumban és hosszú lefolyású betegségekre szakosodott egészségügyi létesítményben bevezették a művészeti foglalkoztató terápiát, illetve a múzeumoktól kölcsönzött képzőművészeti alkotásokból helyi és vándorkiállításokat rendeztek. A második világháború súlyosan traumatizált túlélőinek a gyógyítását és öngyógyításra ösztönzését is segítette a művészet. A hatásmechanizmusok vizsgálata az 1960-as években a művészetpszichológia egyik fő kutatási területe lett.

Kiállítás a Korányiban
1961-ben az egykor ott ápolt képzőművészek alkotásaiból kiállítás nyílt a Korányiban. Bár Levendelék orvosi köntösbe bújtatott, nem zsűriköteles tárlata jobbára csak ürügy volt, hogy az 1948 után a nyilvánosságból kiszorított absztrakt művészek egy szűkebb közegben megjelenhessenek, a kiállítás a rendezők gyógyító környezetről vallott korszerű nézeteiről is tanúskodott.
A koncepció Levendel és Mezei kutatásain alapult, amik a tbc-s betegek személyiségét tárta fel, illetve a tuberkulózis és a művészeti alkotómunka összefüggéseire irányultak. Összesen kilencvenhárom művet állítottak ki, zömében grafikákat.

Válasz a betegségre
Susan Sontag egyik esszéjében úgy fogalmaz, hogy „a betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik; a terhesebb állampolgárság”. A betegség tehát a test, az emberi szervezet viszonya, válaszadási képessége, s nem önmagában álló dolog. „Amikor A varázshegyben felfedezik Hans Castorp tüdőbaját – írja Sontag -, ez az átlag fölé emeli őt. A betegség egyéniséggé varázsolja Hansot, intelligensebbé, mint előtte valaha is volt.” A tuberkulózishoz tehát az irodalmi képzelet sajátos minőséget rendel: elsősorban is szenvedélyt, felfokozott érzékenységet, szellemi egzaltáltságot és túlfűtött szexuális energiákat.

Ajándékok gyűjteménye
Levendel László felesége, Lakatos Mária szintén a Korányiban dolgozott. A házaspár gyűjteménye azokból az ajándékokból tevődik össze, amiket képzőművész betegeiktől, vagy azok hozzátartozóitól kaptak. A gyűjteményt bemutató füredi kiállítás alkotói között ott van Anna Margit, Bálint Endre, Bortnyik Sándor, Derkovits Gyula, Gedő Ilka, Gyarmathy Tihamér, Kassák Lajos, Kondor Béla, Mattis-Teutsch János, Ország Lili, Rozsda Endre, Sikuta Gusztáv, Vajda Júlia és Vajda Lajos. A Vaszary Villában látható tárlat archív dokumentumok segítségével bemutatja a tüdőbaj kultúrtörténeti vetületeit is.

A kiállítás augusztus 1-ig látogatható.

(2018.05.12)