Sellő Tánccsoport

sello plakat a3 20170327 web

sello plakat 2016

 

A Sellő alapítvány 1993-ban a város első civil szervezetei között alakult. Az akkori szülők és az alapítók szándéka szerint az alapítvány támogatta a mazsorett és modern tánccsoportokat, melyeknek vezetője 2005 októberéig Balogh Erzsébet volt.
Az óvodások Napsugár, az alsósok Hóvirág, a felsősök Viktória és a középiskolások Aranyhíd csoportjának összesen 38 tagja volt. Először az Átrium disco-ban, majd a csoport 10 éves jubileuma alkalmából az Anna Grand hotel dísztermében mutatkoztak be egész estét betöltő műsorral. Ifjúsági mazsorett fesztiválokon két korcsoportban szereztek ezüst, majd arany minősítést. Az Aranyhíd csoport Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztiválon színpadi mazsorett kategóriában 2. majd a Magyar Látványtánc Sport Szövetség országos döntőjében 1. helyezést ért el.

{gallery}sello{/gallery}

2004-ben, jelentős városi támogatással és a mindenkori tagok szülőinek áldozatos munkájával olyan rendezvényeket honosítottak meg a városban, mint a Sirály Táncfesztivál és az Advent fényei Táncgála. Rendszeresen részt vettek városi programokon és fellépéseikkel elvitték Balatonfüred hírét azokra a helyekre, ahová meghívták őket.
Balogh Erzsébet 2004-ben a Magyar Fúvószenei és Majorette Szövetség 10 éves munkáért, 2005-ben Budapesten a Magyar Látványtánc Sport Szövetségben tanúsított kimagasló szakmai munkáért, 2011-ben a Táncpedagógusok Országos Szövetsége az amatőr táncművészeti mozgalomban tanúsított szakmai munkáért elismerésében részesült.
Klósz-Rukk Henriett 2005-ben vette át a csoportok vezetését és 2014 közepéig folytatta a megkezdett munkát.
2014 novemberétől a Balatonfüredi Kulturális Nonprofit Kft. művészeti csoportjaként ismét Balogh Erzsébet vezetésével működik a szép múlttal rendelkező tánccsoport. Az utánpótlás, a gyermek és az ifjúsági korcsoport külön foglalkozásain korosztályuknak megfelelő oktatást kapnak. Műsorukkal bekapcsolódnak a városi programokba. A felvonulásokon a fúvószenekarokkal együtt mazsorettel és zászlóforgatással, valamint egyéb rendezvényeken a reformkorban divatos táncok és a társastáncok színpadi változatával lépnek fel. 2017-ben a Mazsorettek Siófoki Vándorkupa versenyén 2. helyezést értek el.

Folyamatosan várják új tagok jelentkezését a csoportba!