Prímások versenye


Népzenei prímásversenyt hirdetett a város a Hagyományok Házával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékével közösen. Július 21-22-én újra hegedűszóval telik meg a Gyógy tér.

A hegedűsök versenye nyolcadik éve kapcsolódik az Anna-bálhoz, kétévenként kapnak felváltva lehetőséget a cigányprímások illetve a táncházas zenészek. Idén is nyilvános lesz a megmérettetés, a díjazott prímások gálaműsort is adnak.

Autentikus népzenét játszó, a táncház mozgalomban tevékenykedő, 35 év alatti muzsikusok jelentkezését várják, akiknek két kötelező és egy szabadon választott számot kell előadniuk egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen.

A kötelező versenyszámokban a prímások széki és gömöri összeállításokat muzsikálhatnak, a szabadon választott versenyszámban pedig a teljes Kárpát-medence népzenei anyagából választhatnak.

Az első három díjazott pénzjutalomban részesül. Az első helyezett nyereménye egymillió forint, a másodiké ötszázezer forint, a harmadik helyen végzett prímás pedig háromszázezer forinttal lesz gazdagabb. Az első helyezett további nyereménye, hogy felléphet a jövő évi Anna-bálon. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei, illetve a magyarországi népzenei mozgalom kiemelkedő prímásai, Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta lesznek.

Július 22-én 21 órától a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Pályázni július 6-án 12 óráig lehet a Hagyományok Háza honlapján található online jelentkezési lap kitöltésével.