N. Csathó Gizella

Vaszary Villa

2013. március 15 – április 28.

N. Csathó Gizella munkássága

CsathoGizella

N. Csathó Gizella látványtervező régi erdélyi nemesi családból származott. 1939-ben született Budapesten. Acsalád mai napig legismertebb tagja Csathó Kálmán író, az egykori Nemzeti Színház igazgatója, Széchenyi Zsigmond, Fekete István és Herczeg Ferenc barátja.

A család a II. világháború folyamán teljesen elszegényedett, az édesapa több hónapot töltött francia hadifogságban, pesti lakásukat lebombázták, az egyetlen kereső az édesanya volt. Gizella ilyen körülmények között nevelkedett.

Tehetsége már az elemi iskolában megmutatkozott, rajzai, festményei évekig díszítették a Józsefvárosi Iskola folyosóit. Innen egyértelmű út vezetett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, ahol díszítőfestő szakon 1958-ban érettségizett.

Főiskolai tanulmányait a család már segíteni nem tudta, így vállalt állást a későbbi Pannónia Filmstúdió rajzfilmes részlegénél mint kifestő. Precíz, gyors munkájának eredményeként mintegy tizenhárom éven át volt az egyik műterem részlegvezetője, majd festői képességét felismerve tették meg a különböző filmek látványvilágának festőjévé, grafikai tervezőjévé.

Negyven éven keresztül dolgozott a Pannónia Filmstúdió munkatársaként. A rajzfilmes szakmában, világviszonylatban is egyedülállóan, több mint tíz egészestés produkció látványvilágának volt tervezője, esetenként egyedüli kivitelezője. A tevékenység nagyságát jellemzi egy 1981-es Nők Lapja-interjú, ahol nyilatkozik az aktuális munkákról, többek között arról, hogy pl. a Vuk c. rajzfilmhez 600 db. háttérfestményt kellett készítenie.

Kep059Nevéhez kötődik többek között a Szaffi, a Vili, a veréb, a Hugó, a víziló, a Sárkány és papucs, A hercegnő és a kobold, Az erdő kapitánya, a Háry János, az Áron és a Csodák Könyve, a Pepolino, az Under Milk Wood, az Új Iliász és a Gréti – Egy kutya feljegyzései című filmek, és több sorozat egyes epizódjainak háttérfestése, egyeseknél a teljes produkció grafikai stílusának meghatározása.

N. Csathó Gizella munkássága során több szakmai nemzedék képzését segítette. Művészete nagyban hozzájárult a magyar rajzfilmek hazai és világsikeréhez.

Nyugdíjas éveiben is a festészetnek élt, új otthonában, Balatonalmádiban több önálló kiállítása volt, és csoportos tárlatokon is rendszeresen részt vett.

Pályafutása során munkáját több kisebb elismerés övezte (nívódíjak, Kiváló dolgozó, Szocialista kultúráért érdemérem, miniszteri dicséret stb.). Már súlyos beteg volt, amikor a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének animációs szakosztálya Balázs Béla-díjra javasolta. Halála miatt a felterjesztést visszavonták, miután a díj posztumusz nem adható ki.

N. Csathó Gizella mesevilága címmel a család egy, a rajzfilmes szakmát is népszerűsítő albumot adott ki 500 példányban, ellátva vele a művészeti ág képviselőit, a család barátait, a Kelet-Balatoni Kistérség könyvtárait, iskoláit, intézményeit.

Egyéni kiállításai: 2004 Balatonalmádi, Pannonia Kulturális Központ

2009 Balatonalmádi, Pannonia Kulturális Központ, Papkeszi Református Iskola, Pétfürdői Általános Iskola

2012 Herendi Porcelán Manufaktura Zrt. múzeuma, Tihanyi Bencés Apátság

2013 Balatonfüred, Vaszary Villa

Fentieken kívül több csoportos kiállításon (pl. Ars Sacra – Veszprém, Balaton tárlatok, Balatonalmádi tavaszi tárlatok stb.) és jótékonysági árverésen (vörösiszap-katasztrófa) vett részt.

 

Life and Works of Gizella N. Csathó

 

Kep091

 

She was born into an old family of aristocrats in 1939, in Budapest. The best known member of the family to this day is Kálmán Csathó, an author, director of the old National Theater, friend of Zsigmond Széchenyi, István Fekete, Ferenc Herczeg.

During the 2nd world war the family impoverished completely, the father spent months in a French POW camp, their apartment in Pest was bombed to ruins. The only member who could earn some money was the mother. Among such circumstances Gizella was brought up.

Her talents were showing as early as elementary school, her drawings and paintings adorned the walls of Józsefvárosi Iskola for years. It was a straight road to the High School of Fine and Applied Arts, where she graduated in 1958 as a decorating painter.

The family couldn’t finance her higher education so she began working at Pannonia Film Studio’s animation department as a coloring artist. Appreciating her precise and quick work she was named section head at one of the workshops, then, when her painting talents were recognised she became a graphic and production designer.

 

Kep107She worked at Pannonia for 40 years. She designed more than 10 full length animated movies, many of them she even painted single-handedly – a feat unequalled in the world of animation. She talked about her work in a 1981 interview with the women’s magazine Nők Lapja where she said that for example the movie Vuk alone needed 600 background paintings.

She was involved in the making of the animated movies Szaffi – Gypsy Baron; Vili, a veréb – Willy the Sparrow; Hugó, a víziló – Hugo the Hippo; Sárkány és papucs – Dragon and Slippers; A hercegnő és a kobold – The Princess and the Goblin; Az erdő kapitánya – Captain of the Forest; Háry János; Áron és a Csodák Könyve – Aaron’s Magic Village; Pepolino, Under Milk Wood; Új Iliász – New Iliad and Gréti (Egy kutya feljegyzései) – Gréti (Notes from a Dog). For some of them she did the background paintings, for others she designed the whole graphical style of the production. In addition, she worked on several high profile TV series. During her active years she helped also in the education of several younger generations of artists. Her work greatly contributed to the local and global success of Hungarian animation.

After retiring she remained attached to painting, she had several exhibitions on her own in her new home town of Balatonalmádi and also participated in artistic group events. All her life she was honored for her work (Awards for Excellence, Medal of Socialist Culture, Special Recognition from the Secretary of Culture). She was already gravely ill when the Association of Hungarian Movie and TV Artists’ animation department nominated her for the Béla Balázs Award. Unfortunately she died before the decision was made and the award cannot be given posthumously.

IMG 3922The family published a low print run (500 copies) exclusive memorial album titled N. Csathó Gizella mesevilága – The Fairy Tale World of Gizella N. Csathó, that also serves as a much needed resource for popularizing the profession. This album was distributed among fellow artists, family friends, libraries, schools and cultural institutions.

Exhibitions:

2004 Balatonalmádi, Pannonia Kulturális Központ

2009 Balatonalmádi, Pannonia Kulturális Központ, Papkeszi Református Iskola, Pétfürdői Általános Iskola

2012 Museum of the Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Tihanyi Bencés Apátság

2013 Balatonfüred, Vaszary Villa

Plus several group events (eg. Ars Sacra – Veszprém, Balaton Exhibitions, Balatonalmádi Spring Exhibitions etc.) and charity auctions (red mud catastrophy).