Mese, mítosz és história

Meseszerű fantáziavilág, zsúfolt, csipkeszerűen beterített képek, amik gondos, aprólékos, kitartó kézi munkával készültek. A művészet gyönyörködtető hivatásának felvállalása egy problémamentes, idilli álomvilágban – így is jellemezhetnénk a Vaszary Galéria Mese, mítosz, história – Archaizálás és mágikus realizmus az 1960-70-es évek magyar művészetében című kiállítását, amit kurátorként Révész Emese művészettörténész jegyez.

A Mese, Mítosz, História című kiállítás olyan, mintha könyvtárba lépnénk: az alkotások valójában kötetek, amikről kedvünkre olvasgathatjuk a történeteket. Elég csak a valóságtól szabadulni, elrugaszkodni majd repülni készülő Ikarosz történetét felidéznünk. A hatvanas-hetvenes éveket, vagyis a Kádár-kort részben a hivatalos szocialista művészet, részben pedig az avantgárd jellemezte, azonban létezett egy köztes tér, amiben nem jelenik meg sem az ideológiailag elkötelezett drámai pátosz, sem a direkten politizáló, nyugati trendekhez igazodó avantgárd látásmód vagy a természetelvű realizmus.

Nem egy jól körülhatárolható alkotói csoportról van szó, s a tisztánlátást az is nehezíti, hogy egyes életművek méltó művészettörténeti feldolgozása még várat magára. Ennek okán még inkább felértékelődik az a tevékenység, amit Révész Emese művészettörténész folytat, a képalkotás archaizáló realizmusát, annak mágikus realista ágát beillesztve a korszak művészetének áramába.

– Ezek az alkotók a pártállam kulturális érdekköreitől, a szocialista jelentől távol teremtették meg egyéni álomvilágukat, mítoszok és mesék történeteiből szőtt alternatív valóságukat – hangsúlyozza a füredi tárlat kurátora. – Mágikus realista műveiken a hétköznapi valóság részleteit csodaszerű elemek járják át, kaput nyitva valóság és képzelet között. Jellemző rájuk a tárgyi elemek irreális halmozása és lényeges szempont a mesemondás, az elbeszélés narratív fonala. Szereplőik a jelentől távol, mitikus, időtlen térben mozognak, problémamentes, idilli ellenvilágot alkotva. Előszeretettel archaizáltak, azaz követték a művészet klasszikus történeti korstílusait, főként a középkor és a reneszánsz képi elemeit.

Képgaléria

– Élvezhető, esztétikailag igen magas fokon, virtuóz mesterségbeli tudással megformált alkotások ezek – állítja Révész Emese. – Figurálisak, elbeszélők, sok szimbólumot találunk rajtuk, és szívesen utalnak vissza a régebbi korok művészetére. Alkotóikat hidegen hagyta az absztrakció, ismerték, de nem követték a pop art Kelet-Európába is beszűrődő irányzatait, viszont sokkal inkább izgalomba hozta őket a reneszánsz, Bosch, Dürer és Piero della Francesca művészete, a nagy klasszikusok alkotásai. Formailag, technikailag és motívumaikban is egy emelkedett visszatérést közvetítenek a múlt felé. E tekintetben talán Kondor Béla munkássága a legismertebb, akinek 1956-os diplomamunkája egy Dürer-stílusú sorozat volt a Dózsa felkelésről, frissen, elevenen és újszerűen. A hagyomány szabad választása sugárzott belőle. Ő maga választotta ki az előképeit, vegyítve azt saját stílussal, szürrealizmussal, expresszivitással és álomszerű víziókkal.

A korszak művészetének ebben a rendkívül gazdag szeletében meghatározó a grafika, de festői életművek is kapcsolhatók ide Pekáry István, Berki Viola, Galambos Tamás vagy Szabó Vladimir személyében. A füredi kiállítótér hármas tagolásából ered a kiállítás három felvonása: mese, mítosz és história.

– Mítosz címszó alatt olyan műveket láthatunk, amik az antik és keresztény mitológia feldolgozásai. A kor művészei dúskáltak ezekben a témákban. Megannyi Jónás, Noé és Lót-történet született különböző alkotóktól. A kiállításon láthatunk teremtéstörténeteket, a középpontban pedig az Ikarosz-történet áll, ami több szempontból is fontos volt a kor művészei számára. Számtalan verzióban rajzolt Ikaroszt Kondor Béla és Rékassy Csaba, de Hajnal Gabriella szőnyege is ehhez a mítoszhoz tartozik, aminek a középpontjában Daidalosz áll. Az apa, aki egy kézműves, sőt: a mitológia szerint az első képzőművész, akin keresztül egy művészi önarcképet is meg lehetett rajzolni. Őt ábrázolja Rékassy Csaba, aki a XX. század végén készít rendkívül munkás, nagy fizikai kitartást és hihetetlen pontos vonalvezetést igénylő rézmetszeteket – hívta fel a figyelmet a kurátor.

Az Ikarosz történet másik olvasata a szabadulásról, a menekülésről, a repülésről szól, ami a kiállítás vezérfonala. Másrészt elszakadást is jelent a valóságtól, a jelentől és menekülést egy álomvilágba.

A kiállítás másik tematikus egysége a história: itt a műveken keresztül megláthatjuk, hogy a köztes tér alkotói hogyan tekintettek a múltra és a történelemre, sok esetben bizony meglehetős iróniával, groteszk módon viszonyultak a történelmi hősökhöz. A groteszk ábrázolás a kiállítás harmadik egységében, a mesében is megjelenik, aminek a középpontjába a színpad, a bábszínház, a cirkusz és a vásárok világa került. A világ csupa alternatív valósága, elrajzolt, fura bábokkal, ami szintén egyfajta kilépés a mindennapokból.

– A kiállítás bizonyos értelemben könnyen értelmezhető, hiszen egy figurális, elbeszélő művészetről van szó, ami türelmet feltételez. Böngészésre szántuk, aki tud, az hozzon magával nagyítót, hogy a grafikák apró részletei is láthatóvá váljanak. Olyan kor alkotásai ezek, ami lassulásra készteti a szemlélőt. Az itt bemutatott alkotókra jellemző volt a műveltség, a klasszikus értelemben vett olvasottság. Sokan illusztrálnak is közülük, például Würtz Ádám, Gyulai Lívius vagy Kass János. Az ő képi világuk feltételezi a néző részéről azt az alapműveltséget, ami Közép-Európában elvileg minden gondolkodó embernek sajátja – teszi hozzá Révész Emese.

Akik a jövő év Vízkeresztjéig tartó füredi kiállításra betérnek, azok a valósággal egységben ábrázolt meseszerű fantáziavilágban találják magukat, ami maga a mágikus realizmus. Zsúfolt, csipkeszerűen beterített képek között, amik gondos, aprólékos, kézműves jellegű technikával készültek. Kevés dráma és pátosz, helyette romantika és groteszk hangnem.