Menedék a tüdőszanatóriumban

Dr. Levendel László gyűjteménye

A Korányi Intézet neves tüdőgyógyász orvosa, Levendel László munkája és személyes kapcsolatai révén számos művésszel került kapcsolatba. Gyűjteményéből – ami időkapszulaként őrzi a kor lenyomatát – július végéig látható kiállítás a Vaszary Galériában.  

A legtöbb, Magyarországon kialakult magángyűjtemény valamilyen koncepció mentén jött létre. A gyűjtők maguk is vallják: a gyűjtemény pénzben kifejezett értéke másodlagos, a lényeg, hogy arculata legyen egy gyűjteménynek. Szerintük a maga nemében az a gyűjtemény számít különlegesnek, amit egyedi gondolatmenet mentén alakítottak ki, egységes koncepcióval, nem kell nagyon drágának is lennie.  Egy gyűjtemény a gyűjtő szemléletét tükrözi elsősorban, amit a világ felé mutatni kíván. Annál szebb dolog pedig nincs a világon – mondják -, mint egy képről eldönteni, hogy milyen. Utánajárni, hogy milyen életet élt az alkotó, s minden fellelhető mögöttes műveltséget megszerezni. A modern művészet ráadásul olyan, mint egy kavics a vízben, ami fodrokat, hullámokat hoz létre, s így megy előbbre a világ. Az már a műgyűjtő emberi hozzáállásától függ, hogy az általa birtokolt alkotásokat megtartja magának, vagy egy nyilvános kiállítótérben az érdeklődők számára is hozzáférhetővé teszi. Van, aki szerint az ember életét szebbé, gazdagabbá teszik a műalkotások, de idővel át szeretné adni ezt az örömöt a nagyközönség számára is.

Magyarországon komoly hagyományokkal rendelkezik a kortárs alkotások gyűjtése, gondoljunk csak Nemes Marcellre, Hatvany Ferencre vagy Herzog Mór Lipótra. A ma élő gyűjtők közül többek pályája indult művészbarátsággal: az 1980-as évek elején például az idős Barcsay Jenő meghívta magához látogatóba Vass Lászlót, aki akkor még nem vallotta magát gyűjtőnek, bár volt egy szerény festménykollekciója. A vendéget lenyűgözték a konstruktivista kompozíciók egyszerű formái, tiszta színei. Meghatározó volt számára ez a látogatás: itt született meg benne az elhatározás, hogy geometrikus, absztrakt műveket fog gyűjteni. Ugyanakkor saját bevallása szerint Vass László Barcsaytól tanulta meg azt is, hogy a gyűjteményét egységes formában tartsa, vagyis ne vágyakozzon olyan alkotások után, amik értékesek ugyan, de megbontják a gyűjtemény egységét. Tanulni kezdett – ma is tanul, egyfolytában -, s lassan körvonalazódott számára, hogy kik képviselnek értéket a világ képzőművészetében.

Malgré lui – feltett szándék ellenére

Dr. Levendel László és felesége, Lakatos Mária (született Lichtmann Mária) gyűjteménye merőben más fejlődési utat járt be. A neves tüdőgyógyászt és reumatológus feleségét több mint százötven alkotás vette körül személyes környezetükben, a Korányi Intézet orvosi szobájában, és az otthonukban. A képek és a szobrok az 1960-as évektől fogva gyűltek, de nem szokványos gyűjtői attitűdből: az együttes nem becses művek gyűjtésének a vágyából jött létre, hanem az alkotók és orvosuk közötti szellemi és érzelmi kötelékek szövevénye formálta. Azonban tévednék, ha szedett-vedett műtárgyegyüttesre gondolnánk, ugyanis a művek jelentős huszadik századi, kortárs művészek alkotásai, és nem csupán a betegség tapasztalata köti össze őket. A gyűjteménynek akarva-akaratlanul komoly szervezőerői vannak, s ez az, ami igazán különlegessé teszi, és kortörténeti kuriózummá emeli.

A Levendel házaspárt a Korányiban kezelt, valamint a művészetek iránt érzékeny kollégák révén megismert művészek, művészözvegyek az európai látókörű modernizmus margóra szorított világába vezették. B. Nagy Anikó és Káli-Trutz Enikő kurátorok kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy az első években Levendelék maguk is vásároltak ugyan néhány darabot, de a művek nagy részét ajándékba kapták pácienseiktől, a barátaikká vált alkotóktól. A kurátorok szerint a Levendelhez került képek és szobrok kollekciója több rangos tárgyak halmazánál, és nem is értelmezhető pusztán a gyűjtői attitűd feltárásával. Lényegileg különböznek a korábbi magyar műgyűjteményektől, és az 1960-as évektől lassan kibontakozó kortárs kollekcióktól is.

A közös nevező

„A választásokban nem az ő gyűjtői ízlése vagy pénztárcája, hanem a világháborús traumákat túlélő, többszörösen kifosztott és meggyötört emberek közös identitása tükröződik. A Levendelékhez került tárgyak a trauma-élményekre adott művészi reflexiók, amiknek összegyűjtése mindkét fél – orvos és művész – közös szellemi hátországát feltételezi. Túl az ötletszerű küldeményeken és egyéni indítékokon, az alakzatban társas mintázatok, a valahová tartozás személyes vágya, érintkező narratívák sejlenek fel” – állítja B. Nagy Anikó és Káli-Trutz Enikő.

Levendelék tulajdonképpen a szó klasszikus értelmében nem gyűjtöttek, hisz nem adtak el vagy nem cseréltek el egyetlen alkotást sem. A hozzájuk került művek kiállítótere nem egy múzeum, hanem a korszak alternatív nyilvánosságának sűrűn látogatott helyszínei: a Korányi személyes terei és a Városmajor utcai otthon. Ezek az alkotások elsősorban emberi szövetségek, egymásba szövődő, érintkező kapcsolatok lenyomatai. Érintetlenségét és egységét tekintve a műtárgyegyüttes gyakorlatilag egy időkapszula: magában foglalja egy olyan, mára már szertefoszlott kapcsolati kultúra nyomait, ami az 1950-es évek végétől az 1990-es évekig élénken működött.

Művészet-terápia

A betegségeket társadalmi léptékben vizsgáló tüdőgyógyász szemében a tébécések, az alkoholisták vagy a hajléktalanok problémái alapjukban véve hasonlóak voltak bármilyen foglalkozást űzők gondjaihoz. Úgy tűnik, hogy Levendel a műgyűjtést is orvosként közelítette meg: „orvosi praxisában a művészi alkotás inspirációja sajátos terápiás horizonton jelent meg, az elesetteknek, a gyengéknek, a közösségből kicsúszottaknak rendelt komplex pszichológiai és fiziológiai gyógymódokkal együtt”.

Az alkotók többsége Levendel betege volt: tüdőbajukat vagy esetleges alkoholfüggőségüket kezelte, ők pedig hálájuk jeleként megajándékozták saját műveikkel. Az ajándékozás ténye egyfajta közeli kapcsolatot feltételez: a betegség hosszú lefolyású természete tette lehetővé, hogy művészbetegeivel szorosabb kapcsolatba kerüljön. Holisztikus szemlélete révén Levendel az embert egységben vizsgálat, s egyszerre próbálta gyógyítani a testet, a lelket és a szellemet. Ennek érdekében mindig rendkívül részletes anamnézist vett fel betegei életkörülményeiről és családtörténetéről. A közeli orvos-beteg viszony magyarázhatja, hogy a hozzá került művek többsége meglehetősen intim, nem feltétlenül kiállításra szánt, nagyméretű munkák, sokkal inkább kisebb, szemlélődésre alkalmas, személyes hangvételű alkotások.

Anna Margittól Kassák Lajosig

Mivel az alkotó jól ismerte a megajándékozottat – esetleg annak gyűjteményét is -, bizonyára az ajándékozásra szánt mű kiválasztását is befolyásolhatta a személyes viszony. A gyűjtemény lényegi, kivételes részét képezik például az Anna Margittól kapott képek, amikben az orvos a betegségre utaló tudattalan reflexiót, a lélek ápolásának vágyát és a magány kifejeződését érhette tetten. Anna Margit kézzel dedikálta ajándékait, ez a személyesség a választások szándékolt, egyéni voltáról is tanúskodik: „Dr. Levendel Lászlónak. Ha tetszik, ha nem” vagy „Marinak hálával és szeretettel Anna Margit”.

Levendel László és közvetlen munkatársa, a pszichológusként dolgozó Mezei Árpád közös tanulmányukban rámutatnak, hogy a tüdőbetegek többsége képi gondolkodású, fokozott fantáziatevékenység jellemzi őket, és gyakori náluk az általuk „mozizás”-nak nevezett képzelődés. Ez az észrevétel indokolhatja, hogy a Korányi betegei között miért volt viszonylag magas a képzőművészek száma. A betegek köre azonban nem véletlenszerűen szerveződött: a művészbetegek egymásnak ajánlották orvosukat, így egymással közeli viszonyban álló művészek és alkotócsoportok kerültek kapcsolatba Levendel Lászlóval és feleségével. Kollekciójukba olyan művészek alkotásai is bekerültek, akik korábban meghaltak, de özvegyeiket kezelte az orvos házaspár.

A művész-özvegyektől kapott alkotások közül kiemelkedik Kassák Lajos kései olajképe (Formák zöld alapon, 1962), valamint Dési Huber István nagyméretű temperafestménye, az 1932-re datált Napszámos. A gyűjtemény számottevő részét teszik ki a Bálint-művek, mivel Bálint Endre Franciaországból való hazatérése után minden karácsonykor ajándékozott képet az orvosának. A Levendel doktor osztályán több ízben is kezelt Kondor Bélától a Happening I-II. című rézkarcok próbanyomatai kerültek a gyűjteménybe.

Bizalmi alapon

Ahogy az ajándékozás közeli, bizalmi kapcsolatot feltételez, úgy az államszocialista Magyarország széles értelemben vett, művészet iránt érdeklődő értelmisége is egyre inkább kedvelte a bizalmi alapon szerveződő kisebb-nagyobb baráti köröket, asztaltársaságokat, törzseket és szalonokat. A bizalom alapja pedig a személyesség és egyfajta kölcsönösen megélt összetartozás volt. Levendelék rendszeresen összejártak író, irodalmár és képzőművész barátaikkal, az összejövetelek gyakorta náluk voltak. Lakásukban a nyolcvanas évek második felében ún. „politikai szalon” működött. A Városmajor utcai otthon egyike volt az 1960-as évek óta folyamatosan bővülő „lassan hálózattá szövődő személyes magánterek” sokaságának, amik a második nyilvánosságban zajló diskurzusok alternatív intézményi hátterét adták.

„Mindazok, akik Levendeléknél megfordultak, láthatták gyűjteményük darabjait a lakásukban. A gyűjtemény összetétele és a potenciális közönség miatt kiváltságot jelentett azokon a falakon szerepelni. Levendel László kapcsolati hálója, ismertségi körének kiterjedtsége és összetétele, egyszóval szociális közege mutatja véleményformáló erejét, társadalmi súlyát. A második nyilvánosságban működő értelmiségi elit egymás kölcsönös elismerésével, elfogadásával kulcsszerepet játszott a hivatalos fórumokról kiszorult kortárs művészet kanonizációjában.” (Árvai Mária)

Cherche la femme

Bár a kollekció Levendel-gyűjteményként került be a köztudatba, vizsgálata kapcsán fontos kiemelni Lakatos Mária szerepét, aki egy életen át társa volt Levendel Lászlónak. A három orvosi szakvizsgával rendelkező doktornő reumatológusként a Korányiban – Magyarországon új orvosi területet nyitva – elsősorban a tüdőbetegek műtét utáni légzés-rehabilitációjával foglalkozott. A házaspár szakmai és közösségi élete összefonódott, a második nyilvánosság estélyein együtt vettek részt, a művészbetegekkel kialakított baráti kapcsolataik közösek voltak. A gyűjteményben található tárgyak egy részét Lakatos doktornő kapta ajándékba.

Az örökösöknél és a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Kékpárban letétként őrzött alkotások közül hatvan-hetven darab látható július végéig a Vaszary Galéria Menedék a tüdőszanatóriumban című kiállításán. B. Nagy Anikó és Káli-Trutz Enikő kurátorok a pártállam ellen fellépő reformmozgalmakban mélyen involválódó Levendel-Lakatos házaspár gyűjteménye köré felvázolták a művekben kitapintható sorsközösséget, és a tágabb társadalomlélektani hátteret is, amiben azok megszülettek.

 

Dr. Levendel László szegény zsidó családból származott. A zsidók egyetemi lehetőségeit korlátozó törvények következtében a jelesen érettségiző fiatalembert az orvosi kar elutasította. 1941-ben kötött házasságot a felsőgödi Duna-partról ismert Lichtmann (később Lakatos) Máriával.
A második világháború alatt munkaszolgálatos volt, túlélte a bori koncentrációs tábort és az „erőltetett menetet”. Húgai és apósa Auschwitzban haltak meg. 1944 márciusában született Levendelék első közös gyermeke, a későbbi író és lapszerkesztő Levendel Júlia, majd 1947-ben Ádám nevű fiúk látta meg a napvilágot. Levendel László a háborúból menekülve beiratkozott a szegedi orvosi egyetemre, és 1950-ben egyetemi babérkoszorús minősítéssel végzett. Már egyetemi évei alatt megmutatkozott szervezőkészsége, tenni akarása, a nagyobb tömegeket érintő szociális problémák iránti érzékenysége és azok rendszerszintű megoldásának igénye.
1951-ben összefüggésbe hozták a Zöld Sándor belügyminiszter ellen készülő koncepciós perrel, és büntetésként a Hódmezővásárhely melletti Kútvölgyi Szanatóriumba került, ahol többnyire gyógyíthatatlan tüdőbetegeket ápoltak. A katonaorvosi állást kapó Lakatos Máriának 1952-ben szolgálati lakást utaltak ki a Városmajor utcában, Levendel László ekkor kezdett dolgozni a Korányiban.

 

A tárlat augusztus 1-ig látogatható.

(2018.03.25)