Meghosszabbították a népszerű kiállítást


A nagy érdeklődésre való tekintettel január végéig látogatható a Vaszary Galériában A Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállítás. A közel nyolcezer látogatót vonzó, nemzetközi művészeket is felvonultató tematikus kiállításról egy szakavatottat, Topor Tünde művészettörténészt kérdeztük.

Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője, Winkler Nórával közösen kétszer is tartott rendhagyó tárlatvezetést a kiállításon.

– Rengeteg lehetőség van ebben a kiállításban, egy nagyon jó anyagot állított össze Plesznivy Edit, akit irigylek is azért, hogy a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria anyagából válogathatott a tárlatra. Olyan értékes és érdekes képek szerepelnek a kiállításon, amelyeket alig ismertünk. A tárlat nagy erénye, hogy nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a vízzel kapcsolatos témákról, a víz ábrázolásának lehetséges módozatairól beszéljünk, hanem általa kirajzolódik egy művészettörténeti vonal is – így Topor Tünde.

A Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című tárlat a Rippl-Rónai József kiállítás mellett, a maga közel nyolcezer látogatójával, a galéria egyik legnépszerűbb anyaga. Több nagy név is szerepel a kiállításon, a francia remekművek mellett egyebek mellett Benczúr Gyula, Csók István, Vaszary János, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál alkotásai is láthatók a galériában.

Topor Tünde az egyik rendhagyó tárlatvezetésen

– Nem lepett meg, hogy sokan látogatják a kiállítást, a téma és a kiállított művészek névsora is vonzó. Nagy igény van az olyan népszerű, tematikus kiállításokra, amik a modern festészetet mutatják be, de még a laikusabb közönség számára befogadható módon. Azt is érdemes kiemelni: igen ritka, hogy egy hazai, főleg vidéki kiállításon feltűnjön egy Gustave Courbet kép, ami fantasztikus érték, de említhetnék néhány magyar festőt is, Medgyánszky festményét én például Párizsban láttam először kiállítva. A Vaszary Galéria úgy működik, mintha egy nagyon rangos múzeumnak lenne az egyik kiváltságos bemutató helye – fogalmazott Topor Tünde, aki szerint Az éltető víz kiállítás egy identitást erősítő tárlata a galériának, hiszen a vizekről szóló tematikus anyagnak hol máshol lenne jó helye, mint a Balaton parton lévő galériában.

– A Vaszary Galéria magasra pozicionálta magát az elmúlt években, ebben nagy segítség volt, hogy a Szépművészeti Múzeum átalakítása miatt, több alkalommal is bemutathatták a múzeum rangos anyagait. Ugyanakkor nem hagyatkoztak csak erre, a saját kiállítások is átgondolt, minőségi tárlatok voltak. Balatonfüreden felismerték, hogy szükség van a kortárs művészet megmutatására is. Népszerű kiállításokkal megalapozták a galéria ismertségét, közönséget szereztek maguknak, majd jöhetett a missziós tevékenység a kortársak bemutatása.

A kiállítást a következő hónapokban is rendhagyó tárlatvezetések kísérik, itt lesz majd Eperjes Károly, Lackfi János, Korzenszky Richárd, illetve múzeumpedagógiai programok is kapcsolódnak a január végéig látogatható tárlathoz.

A Vaszary Galéria márciusban nyílik új kiállítás, amely a hazai legjobb kortárs képzőművészek alkotásaiból válogat majd.

(2019.11.18.)