Lukács Sándor: Nekem is katartikus élmény!

Lukács Sándor egyedül a színpadon. De ez csak a látszat. Vele vannak Kertész Imre gondolatai. A közönség érzései. November 10-én, vasárnap délután ötkor mindenki részese lehet egy intim közösségi élménynek az Anna Grand Hotel dísztermében. Az előadás apropóján kérdeztük a színművészt.

– Mire gondolt, amikor a Vígszínház felkérte erre a szerepre?
– Ódzkodtam tőle. Nehéz, többrétegű mű, tele metaforával. Ráadásul olvasóknak íródott. Nem láttam magam előtt, hogyan lesz ebből színház. Aztán jött Vörös Róbert, a színház fődramaturgja, aki ezúttal a rendezést is magára vállalta. Nekiültünk a műnek. Százszor elolvastuk, kielemeztük. Elkezdett élni bennem a szöveg. Ahogy életre kelt a mű, úgy érezte Robi, hogy legyen ez igazi színház, ne felolvasóest. Dramatizáljuk. Helyszínek jöttek létre. Amikor a lakásban vagyok, fotelben ülök. Van egy kocsmapultom, egy lócám, ami kivisz a szabadba. És hátul egy nádszékem egy vetített, méltóságteljes fával. Ez nem felolvasószínház, igazi színdarab.

– Azt mondta, hogy a szöveg olvasóknak íródott. Mitől lazul beszélgetéssé?
– Remélem, hogy tőlem. Meg vagyok győződve róla, ha egy színész úgy érzi, át akar adni valamit, és az nyitott fülekre talál, akkor az nem lehet unalmas. Körülbelül tizenötször játszottam eddig a Kaddist. Mindig más volt, és mindig katartikus élmény. Nemcsak a közönségnek, nekem is.
A szöveg ott van a kezemben. Anélkül megoldhatatlan, hiszen annyira míves a szöveg. Udvaros Dorottya ott volt a premieren. Bejött, adott egy puszit. Idegesen megkérdeztem, hogy mennyire zavarta a példány a kezemben. Csak legyintett. „Ott volt végig a kezedben? 5 perc után elfelejtettem.” Ennél nagyobb dicséretet nem kaphattam volna.

– Úgy tudom, hogy személyesen is ismerte Kertész Imrét.
– Igen, volt ilyen szerencsém. Eszterházy Péter Búcsúszimfóniájának a főszerepét játszottam, amelynek premierjére Péter meghívta Kertész Imrét. Nagy örömömre a premier után odajött hozzám, beszélgettünk egy jót. Megkedvelt, talán meg is szeretett. Baráti kapcsolatba kerültünk. Bár nem voltunk napi kapcsolatban, de eljött a bemutatóimra, és találkoztunk is időről időre.

– Segített az ismeretség a szerep megformálásában?
– Gondolom igen. Ismerem a csöndjeit, az érvelését, a mosolyát. De ez inkább abban segített, hogy megértsem a szöveget. Nem Kertész Imrét játszom, az olcsó megoldás lenne. A szöveget kell élővé tenni. Ez egy súlyos, nehéz darab, amely Kertész Imre életének két fontos pillanatát mutatja be. Egyrészt a holokausztot, ahogy ő látta, és megélte, és az első feleségével való kapcsolatát. Azt a kemény pillanatot, amikor ez a nő megpróbált emelni a kapcsolaton, és közösen gyereket vállalni. Csakhogy az az ember, aki megélte a gonoszság legmélyét nem tud ezzel a problémával megbirkózni. A Kaddis a meg nem született gyermekért maga az élveboncolás. Története és pszichológiája is van. A történettel pedig lehet együtt haladni. Igyekeztünk úgy összerakni a művet, hogy követhető legyen.

– Bevallom, rajtam kifogott a Kaddis.
– Hát jöjjön el. Nekem már megvan. Együtt összerakjuk a füredi előadást.

Az előadás november 10-én, vasárnap, 17 órakor látható az Anna Grand Hotelben. Részletek itt.