Kultúrákkal folytatott párbeszéd

Hosszú, hófehér haj, széles karimájú fekete kalap és lángvörös sál – így emlékezhet Horváth Lajos festőművészre, aki személyesen ismerhette őt. Korábban tervezett, A valóság mitológiája című tárlatából tavaly nyáron bekövetkezett halála okán emlékkiállítás lett, ami február 14-től lesz látható a Kisfaludy Galériában. Ennek apropóján beszélgettünk Gopcsa Katalin művészettörténésszel.

– Nem voltam Magyarországon, amikor meghalt. A nagyobb kiállításai után mindig jókat beszélgettünk, és mindenről lehetett kérdezni őt. Most is megvannak a kérdéseim, de már nincs, aki megválaszolja őket, ami óriási hiányérzetet kelt bennem… Magam elé tudom idézni a fehér hajával, a kalappal, amivel meg is festette magát. Most már csak az internetes keresőbe tudom beütni a nevét, megjelenik róla egy fotó, nyakában egy sötét sál, a fején pedig egy fekete fejpánt. Mindig figyelt arra, hogy emberként vagy bohém művészként milyen látványt nyújt.

– Mi jellemezte a munkásságát?
– Sokrétűen dolgozott. A képeiben rendszerint szerepelt egy etikai megmérettetés, és filozofikusan, időnként metafizikusan közelítette meg az emberi problémákat. Briliáns volt a kompozíciókészsége, a rajztudása és a szépérzéke is. Az embernek az volt az érzése, mintha párbeszédet folytatott volna a különböző korok kultúrájának rekvizitumaival – az ókortól kezdve a bibliai témákon keresztül a görög-római kultúráig -, ezek díszletekké váltak nála, életre keltek. A kiállításainak izgalmas jellemzője volt a meglepetés. Most hirtelen a 2014-es, hatalmas méretű rózsaszín disznóra gondolok, amivel kapcsolatban Bartucz Gabriella újságíró József Attilát idézte: „Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa”.
Memento mori – vagyis: emlékezz a halálra – több alkotásáról ez jut eszembe, míg más képein a tojás vagy az aranyalma épphogy az életet, a teremtést szimbolizálják. Tehát egyszerre figyelt az életre és a halálra, mindkettő atmoszférája áthatotta a képeit. Azt tapasztaltam, hogy nemcsak a kritikusokat, hanem a kiállítás-látogatókat is teljesen egyedi megfejtésre sarkallták a munkái, az egész életművével erre a látványra törekedett. Ismerek olyan művészetszeretőket, akik kifejezetten gyűjtötték Horváth Lajos munkáit. Nekem személyes kedvencem egy, a nyolcvanas évekből származó alkotása, ami Egry Józsefet ábrázolja.

– Példaképe volt Egry?
– Erős hatással volt rá. Saját maga választotta ki Egryt, hogy megfesse az arcát, nem megrendelésre készült a kép. Egy óriási méretű, az arc egy részét ábrázoló alkotás, így még jobban szuggerálja az embert Egry tekintete, ami egyébként is egyértelműen jellemző volt rá.

– Ez meglepő, mivel Horváth Lajos művészetét gyakrabban szokták rokonságba állítani Salvador Daliéval és Boschéval.
– A szürrealisztikus világ miatt mindenképp helytálló ez a párhuzam is, amire közvetlenül nem törekedett, hisz megvolt a saját művészi terepe. Szintén rokonságot vállalt pápai mestereivel, A. Tóth Sándorral és Cziráki Lajossal, de példaképének tekintette Kondor Bélát is. Nem követte őket szorosan, de nagyra tartotta a munkásságukat.

A kiállítás április 5-ig látogatható.

(2020.02.07.)