Horváth József okl. hajóskapitány előadása

nautica-honlap2012. április 7, szombat 15 óra

Városi Múzeum, Pálóczi terem

Kedves Barátunk!

Március 16-án A „Nautica” – a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története címmel kiállítás nyílt a balatonfüredi Városi Múzeumban. A megnyitót követően Horváth József okl. hajóskapitány, nautica szakíró nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott az akadémia történetének első, 1867-ig ívelő korszakáról. Április 7-én, szombaton 15 órakor, az első hajó fogadásának ünnepéhez kapcsolódóan hallgathatjuk ismét, amikor a megszűnésig, 1921-ig követi az egyedülálló intézmény históriáját.

A magyar tengerészképzés első 150 éve a „magyar korona gyöngyszeméhez”, a magyar tengeri kijáróhoz, Fiuméhoz, a mai Rijekához fűződik. Az iskola 1894-ben kapta a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia (Regia Ungarica Accademia Nautica) nevet. A magyar tengerhajózási vállalatok, a tengerészeti közigazgatás és esetenként a császári és királyi haditengerészet irányításához, ellenőrzéséhez szükséges felső- és középvezető réteget volt hivatott képezni. A három legnagyobb magyar tengerhajózási vállalat –szerződés ellenében – ösztöndíjakat biztosított az akadémia diákjainak. 1903-ban az intézmény számára új, impozáns, ma is álló épületet emeltek. A négy tanéves akadémia az I. világháború kirobbanásakor élte fénykorát. Nemzetközi hírű tanárok oktatták az ifjakat korszerű tankönyvekkel, gazdag szakkönyvtárral és a legmodernebb eszközökkel. A Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia a háború után olasz irányítás alá került.

A múzeumi kiállítás gazdag tárgyi-, dokumentum- és képanyagával a hajdani akadémiának állít emléket. Bemutatja a nagyhírű intézmény alapításának körülményeit, működését, jeles diákjait (köztük az Afrika-kutató Magyar Lászlót és a Titanic túlélőit mentő Carpathia gőzös magyar tisztjét, Ráth Gusztávot) valamint részletesen ismerteti a tanítás módszereit, eszközeit, az akadémia megszűnéséhez vezető momentumokat. A tárlat Horváth József 1999-ben megjelent, két év múlva angol nyelven is kiadott, az akadémia történetét feldolgozó könyve tematikáját követi, izgalmas, érdekfeszítő formában dolgozza fel annak anyagát. A TIT Hajózástörténeti-, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete „Országjáró Hajózástörténeti Kiállítások” című sorozatának keretében jutott el a Balaton partjára, a balatonfüredi Városi Múzeumba. Köszönet érte Horváth Józsefnek és az egyesületnek!

Kérjük, legyen vendége kiállításunknak s hallgassuk meg együtt Horváth József előadását a Városi Múzeum Pálóczi termében!

 

a Városi Múzeum munkatársai