Ezeréves kortárs zenét éneklünk


A Szent Efrém férfikar megalakulásakor három fontos célt tűzött ki maga elé. Megismerteti és megszeretteti a zenerajongókkal a bizánci egyház vokális zenéjét. Műsorán tartja a nagy magyarok, Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti muzsikáját, valamint a nemzetközi kortárs zene új alkotásait. A kérdés csak az volt, Füreden melyik műsorukkal lépnek a nagyközönség elé. Bubnó Tamás, a Szent Efrém művészeti vezetője adta meg a választ.

– Az új lemezünk anyagával érkezünk Balatonfüredre, amelyet a fürediek az elsők között hallhatnak majd élőben. (Egy hét múlva jelenik meg az album. Wings a címe. A szerk.) A lemez koncepciója pedig nagyon egyszerű. Mivel sok országban jártunk és sok barátot szereztünk, nem okozott gondot a vendéglátóinktól elkérni azokat a több ezer éves szakrális dallamokat, amelyeket az őseik dúdoltak vagy harsogtak a templomaikban, a házaikban a gyerekeiknek, az utcáikon, a közösségi helyeken a barátaiknak. Ezeket a dalokat „megszentefrémesítettük”. Remélem tetszenek majd a koncertlátogatóknak.

Még mindig vannak ismeretlen dalok, amelyeket most találnak meg a gyűjtők?
– Megdöbbentő, de még mindig lehet új dallamokat találni. Mostanában voltunk Berecz András barátunkkal Erdélyben, és van még muníció, van még mit megmutatni a ma emberének. A barátaink is küldenek dallamokat a világ minden tájáról. Valahogy úgy érkeznek ezek, mint ahogy a fiatalok dobálják a slágereket: „figyelj, ezt már hallottad?” És persze van még egy barátunk: az internet. Csodák kerülnek fel rá, néha úgy, hogy aki felrakta nem is tudja milyen gyönyörűséget tett fel.

Bubnó Tamás, a Szent Efrém művészeti vezetője

Bubnó Tamás, a Szent Efrém művészeti vezetője

Mely országok dallamaiból hallhatnak most ízelítőt a koncertlátogatók június 9-én?
– Mindenfelé tallózunk. Mivel a bizánci zene nekünk nagyon fontos, arról a környékről is válogattunk. Oroszországból, Szerbiából. Aztán a mediterrán területekről, Görög- és Spanyolországból. A környékünkről, a régmúlt magyar területeiről. De nemcsak keresztény zenével készülünk. Elénekelünk majd egy Indiából származó muzsikát. Ez a hindi dallam Gandhi egyik kedvence volt, és arról szól, hogy mindegy, a világ melyik részén élsz, és énekelsz hozzá, és az is mindegy hogyan nevezed. Az a fontos, hogy Istenről, Istenhez dalolj.

Eszerint a daloknak történetük van?
– Ezek régi dallamok, és aminek múltja van, általában története is van. A koncerteken ezeket el is mondjuk. Dalolunk és mesélünk. Ezt tesszük majd június 9-én, vasárnap a Piros templomban is. Örülünk, hogy Balatonfüreden bemutathatjuk az új lemezünket.

A Szent Efrém férfikar balatonfüredi koncertjének részletei itt.