Varsói melódia

2020-07-02 20:30 - 22:00
Balaton Szabadidő Központ
Address: Balatonfüred, Horváth Mihály utca

Tompos Kátya és Adorjáni Bálint főszereplésével a Kisfaludy Színházi Esték sorozat keretében mutatják be Leonyid Zorin történelmi korszakokon és életszakaszokon átívelő klasszikusát.

A mű középpontjában a fájdalmas szerelem áll. Helga, a moszkvai zeneakadémián énekesnőnek tanuló lengyel lány és Viktor, a borásznak készülő orosz főiskolás fiú egymásba szeret, de elválnak útjaik. Tíz, majd húsz év múlva ismét összehozza őket a sors, de vajon újra lehet-e lobbantani a hajdani szerelem lángját?

– Már-már melodramatikus szerelmi történet, amely 1947-ben, a sztálini diktatúrában kezdődik, a hruscsovi Szovjetunióban folytatódik és a brezsnyevi időkben ér véget. Máshol, mint az akkori Szovjetunióban nem is nagyon történhetett volna meg, hogy a szerelmesek azért nem lehetnek egymáséi, mert a fiú, Viktor orosz, Helga, a lány pedig lengyel – így Kocsis Gergely rendező.

A darab ősbemutatóját 1967-ben tartották a Szovjetunióban, Magyarországon pedig egy évvel később debütált, Törőcsik Mari és Sztankay István legendás szereplésével. Színháztörténeti kuriózum, hogy Törőcsik Mari (kerek ötven éve) Helga szerepével vált a közönség és a szakma számára is elismert színpadi színésszé.

 

Related upcoming events

  • 2025-03-28 17:00 - 2025-03-28 19:00

    Grimm József jubileumi kiállításának megnyitója.

    A kiállítást megnyitja: Bán László televíziós szerkesztő, műsorvezető
    Köszöntőt mond: Pálffy Károlyné önkormányzati képviselő
    Közreműködik: Gaál Antal költő, aki a verseiből olvas fel

    A kiállítás 2025. április 16-ig látogatható.

     

  • 2025-03-29 15:00 - 2025-03-29 17:00

    Kőfürdő – Néma Júlia keramikus, képzőművész kiállításának megnyitója.

    Néma Júlia a Balaton-felvidék földtani örökségéből építkező kerámia és porcelán műalkotásait először a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében, a veszprémi Művészetek Házában mutatta be.
    Balatonfüredi kiállításán ennek az alkotófolyamatnak legújabb lépéseit is láthatjuk.Tűzben átlényegült tárgyakban, újszerű festészeti műfajokban és asztali tálalóedényekben találkozhatunk a minket helyben körülvevő, ismert és szeretett vulkáni táj talajával, ásványaival és kőzeteivel.

    A kiállítást megnyitja: Cseh András, építész

    A tárlat 2025. július 12-ig látogatható.