Lapbemutató

2020-06-22 16:00 - 18:00
Vaszary kert
Address: Balatonfüred, Tagore sétány

A helytörténeti folyóirat negyvennégy oldalon érdekes tanulmányokkal, cikkekkel, fotókkal, képekkel illusztrálva jelentkezik ismét.
Az idén húsz éves folyóirat 56. számát Baán Beáta főszerkesztő mutatja be az egyes írások szerzőinek közreműködésével (Csizmazia Darab József, Bakonyi István, Budáné Bocsor Ágnes, Takács Miklós)

A tartalomból:

JÁTSZI ÓRÁK – Z. Karkovány Judit tanulmánya Endrődi Sándor költészetéről;
SZÁZ ÉVE ÍRTÁK – Tóth-Bencze Tamás összeállítása a korabeli sajtó érdekességeiből;
A HIMALÁJÁTÓL A BALATONIG: 100 ÉVE HALT MEG ID. LÓCZY LAJOS – Tóth-Bencze Tamás írása;
DICENTY DEZSŐ (1884 – 1965) BALATONFÜREDI EMLÉKEZETE – a nagy nevű agrogeológus, szőlész-borász szakember munkásságát Csizmazia Darab József méltatja családi emlékek és dokumentumok alapján;
NÉMETH LÁSZLÓ ÉS A FÜREDI GIMNÁZIUM: A KATEDRÁN NÉMETH LÁSZLÓ – Bakonyi István visszaemlékezése és a nagy író 1970-ben megtartott előadásának szövege;
BESZÁMOLÓ AZ EGYESÜLET ÉVES TEVÉKENYSÉGÉRŐL – Budáné Bocsor Ágnes
IN MEMORIAM WÖLLER ISTVÁN – Megemlékezés a hazai vízimalmok nemrég elhunyt tudós szakértőjéről, a Balatonfüredi Malmok című könyv szerzőjéről – Takács Miklós írása.

A rendezvényt rossz idő esetén a Vaszary Galéria Széchenyi termében tartják meg.

 

Related upcoming events

  • 2025-10-23 10:30 - 2025-10-23 19:00

    Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából több megemlékezést is tartanak a városban.

    9:30 Megemlékezés (Tagore sétány – Bibó szobor)
    10:30 Megemlékezés (Kovászna park)
    Ünnepi beszéd, ünnepi műsor és koszorúzás
    Esőhelyszín: Krisztus Király Plébániatemplom (Piros templom)
    16:30 Megemlékezés (Bata liget – Balatonarács)
    18:00 Ökumenikus ima (Köztemető, Bajcsy-Zsilinszky u.)

     

  • 2025-10-24 10:00 - 2025-10-24 15:00

    Bogárháton című előadás gyerekeknek.

     

  • 2025-10-24 19:00 - 2025-10-24 21:00

    Hogyan is boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is?

    Míg a tökéletesség elérhetetlen, jó anyának lenni megugorható feladat, még ha minimum három egyenlő részre szakít minket a munka-férj-gyerek szentháromság, és a negyedikről, önmagunkról túl gyakran meg is feledkezünk…
    Miben könnyebb és miben nehezebb az érett, 40-es anyák élete a fiatalabbakéhoz képest? Milyen középkorú nőként kismamává válni, és milyen aktív, dolgozó nőként ellátni a nagymama szerepét is? Hogyan adjuk úgy a legtöbbet a gyerekünknek, hogy közben ne vonjunk meg magunktól mindent? Hogyan lehet képes ellátni az anya szerepét egy apa? Ki hogy áll az idő múlásával?

    „Háromszoros anyaként és háromszoros nagymamaként, számos szülői és nagyszülői sikerrel és persze kudarccal a hátam mögött ebben a könyvben, ahogy talán már megszokhatták, újabb tabukkal szállok szembe. Hiszek benne, hogy a sokszínű és valóságos emberi történetek és a tanulságok segítenek majd szembenézni és megküzdeni az anyai lét nehézségeivel és elfogadni saját magunkat is ebben a gyönyörű feladatban. – így Jakupcsek Gabriella.

    Jegyek itt.