Krúdy gábli

Irodalmi villásreggeli – felolvasás, némi zene, és több fogásos menü Krúdy Gyula modorában.

Krúdy Gyula a magyar irodalom egyik legnagyobb lumpja és egyben az egyik leginkább szerethető alakja. A 190 centi magas, ábrándos tekintetű, szomorkás ábrázatú író falta a nőket, (lánya szerint 133 szeretője volt) megszállottan kártyázott, literszámra itta minden nap a nagyfröccsöket, a pesti éjszaka királya volt, aki soha nem akart hazatérni. És mindenekelőtt az egyik legnagyobb gourmand, amiről ráadásul rengeteg adoma is kering. Így tartja a legenda, a valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen a közhiedelemben sajátosan összekeveredett az író magánélete és az általa megírt alakok története.

Krúdynak a vendéglők, kocsmák elsősorban az egyedüllét elviselésének kellékei voltak. Krúdy nem tudott főzni, sőt utolsó éveiben már enni sem nagyon. Számára nem az evés volt a fontos, hanem az evésről való beszéd.

A gábli Pátri módra:

Seprűpálinka
Barna libatepertő, fehér liptói túró, lila hagyma, fekete retek, tegnapról maradt zsemlével és rozskenyér csücsökkel, megbolondítva egy kis libazsírral
Ejnspanner (félpár virsli lecsóval, egészben főtt krumplival)
Kicsit odakozmált marhapörkölt, lábasból
Tegnapról eltett sült kolbász, fagyos zsírban
Kishengeres töltött-káposzta (aki hidegen szereti, úgy kérje!)
Barna ser (füles) pohárban
Bécsi kapucíner

Valamint:
Zenészek, színészek és egyéb meglepetések. A 145 éves Krúdyt hangosan olvassa: Kálloy Molnár Péter színművész
az öreg Szindbád: Cserép László
Gábli mester: Horváth Zoltán
Fortepiano mester: Pingiczer Szilárd
Az öreg Rezeda Kázmér: Praznovszky Mihály

Rendkívüli kiadás! Megjelenik a Füredi Reggeliző Újság! Csak ma! Csak itt!
Inflációmentes, békebeli költségek!
Nem hiszi el: de ez most 9.900 pengő forintot kóstál!

Azonnali információ bizonyos Bell úr kézi távbeszélőjén: +36 30 997 2098

Valós helyek foglalása a virtuális térben: www.jegy.hu

 

Related upcoming events

  • 2023-12-03 16:00 - 2023-12-03 18:00

     

     

  • 2023-12-09 15:00 - 2023-12-09 17:00

     

     

     

  • 2023-12-13 18:00 - 2023-12-13 20:00

    Már hagyománnyá vált, hogy a fény ünnepén az egykori zsinagógában összegyűlnek a barátok, ismerősök, érdeklődő vendégek, és együtt gyújtanak gyertyát. A Hanuka pedig nem lehet teljes az alkalomhoz illő fánk nélkül, melyből egy szerény kóstolóval is készülnek a szervezők.

    A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött: hanukai regisztráció itt.

    A regisztrációra a szabad helyektől függően december 11-ig van lehetőség.

     

     

  • 2023-12-14 17:00 - 2023-12-14 19:00

    Fellépő kórusok:
    Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola
    Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola
    Balatonfüredi Református Általános Iskola
    Lóczy Lajos Gimnázium

    Vezényelnek: Bíró Bernadett, Kecskeméti István Gáborné, Lennertné Primmer Petra, Sallai Margit karnagyok
    Zenei közreműködő: Sári Attila

     

  • 2023-12-16 16:00 - 2023-12-16 18:00

    Fellépő kórusok:

    Balatonfüred Város Vegyeskara, vezényel: Zemenné Horváth Orsolya karnagy

    Balatonfüredi Evangélikus Gyülekezet Énekkara, vezényel: Sallai Margit karnagy

    Balatonfüredi Református Egyházközség Énekkara, vezényel: Petheő Balázsné karnagy

    VOX Harmonia Kórus, vezényel: Szabó Krisztina karnagy

     

     

  • 2023-12-17 14:00 - 2023-12-17 18:00

    14.00-16.00 Játszóház és kézműves foglalkozás gyermekeknek (Arácsi Tájház)

    16.00 A Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda óvodásainak és női karának karácsonyi műsora (Arácsi Népház)
    Közreműködnek a Balatonfüredi Krisztus Király Plébánia hittanosai.

    Az adventi gyertyagyújtás után a református egyházközség udvarán szeretetvendégség és forró italok várják az ünneplő gyülekezetet.

     

  • 2023-12-21 19:00 - 2023-12-21 21:00

    19.00 A rendezvény-sorozat házigazdája, Szakáll Norbert gitárművész beszélget Bágyi Balázzsal, a Magyar Jazz Szövetség korábbi elnökével.

    20.00 Bágyi Balázs New Quartet
    A Bágyi Balázs New Quartet zenéjében a post bop és klasszikus zenei elemekből építkező, akusztikus, kortárs jazz dominál. A dobos-zeneszerző Bágyi Balázs a magyar jazzélet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze, partnerei pedig a magyar jazz jeles képviselői: a Hollandiában végzett szaxofonos Soso Lakatos Sándor, a Junior Prima díjas zongorista, Oláh Dezső és Közép-Európa egyik legnagyszerűbb bőgőse, Oláh Péter.
    A zenekar számos európai jazzfesztiválon fellépett az elmúlt években, valamint rendszeresen koncerteztek Kínában is. 2016-ban Pocsai Kriszta énekesnővel közösen elkészített, Homage To Shakespeare című lemezüket a nemzetközi szakmai zsűri Gramofon-díjjal jutalmazta. A formáció repertoárja Bágyi Balázs szerzeményeire épül, aki 2016-ban az év zeneszerzője, 2022-ben az év dobosa is lett a JazzMa.hu portál szavazása alapján.

    Az idén 10 éves Bágyi Balázs New Quartetben Soso Lakatos Sándort ezen az estén ifj. Ludányi Tamás helyettesíti szaxofonosként.

    Jegyár: 2500 Ft/fő

     

  • 2023-12-24 15:00 - 2023-12-24 19:00

     

     

  • 2023-12-29 19:00 - 2023-12-29 21:00

    Korda György több mint 60 éve áll színpadon. A közönség iránti feltétlen szeretetének és alázatának is köszönhető, hogy az 1958-ban először színpadra lépett előadóművész a mai napig óriási népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind az idősebbek körében.

    A füredi koncerten elmaradhatatlan társa Balázs Klári mellett Csonka András lesz a sztárfellépő.

    Jegyek itt.

     

     

  • 2023-12-30 12:00 - 2023-12-30 16:00

    Forralt bor főzőverseny.

    Többféle forralt bor készül az üstökben. A Balatonfüred Lions Club csapatánál megvásárolt forralt bor teljes összegét jótékony célra ajánlják!
    Kézzel nyújtott, ötféle ízesítésű házi rétesek.

    13.00 Balatonfüredi borászok újbor kóstolója
    16.00 Tűzgyújtás
    18.00-24.00 Retró disco a Búgócsiga együttessel

    Asztalfoglalás, információ: +36 (30) 546-0940, vitorlasetterem.hu