Jókai-bableves főzőverseny

Egyedülálló környezetben, a közösségi, baráti főzés és a gasztronómiai élmények mellett, színpadi programok, túrák, meglepetés vendégek garantálják a jó hangulatot. 

A Jókai-emlékév keretében a Nemzeti Művelődési Intézet Gasztrobuszában Jókaihoz kötődő ételeket mutatnak be, köztük a híres Jókai-bablevest. A Hungarikum játéktér pedig interaktív szabadtéri játékokon keresztül mutatja be a térség és a nemzeti értékeket.

A színpadi programok 11.00 órakor kezdődnek

Rézhúros Citera Együttes
Balatonfüred Néptánc Együttes
Táncház – Törő Bence vezetésével
Jó ebédhez szól a nóta – Kalló Zolán príma -díjas előadóművész és zenekara
Balatonfüred kulturális partnervárosainak művészeti csoportjai. Közreműködik: Szentesi Vajk ceremóniamester

Gyermekeknek:
Gyerkőc népi játszóház
Kreatív foglalkozások
Hímzésbemutató és foglalkozás a Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely tagjaival
Anya-lánya-unokája koszorúkészítés
Apa-fia-unokája szélforgókészítés az Életmód Klub vezetésével

Két távon geotúra a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkon belül dr. Cserny Tibor vezetésével.

A rendezvény ideje alatt autóval csak behajtási engedéllyel rendelkezők közelíthetik meg a Koloska-völgyet!
A városból rendkívüli menetrendszerinti helyijárattal lehet eljutni a helyszínre. Balatonfüredieknek a gyalogos, illetve a kerékpáros megközelítés javasolt.

Célirányos helyi járat menetrend

 

Related upcoming events

  • 2025-12-24 15:00 - 2025-12-24 19:00

    December 24-én délután és kora este várják azokat, akiknek a szeretet ünnep előestéjén jól esne egy meleg tea, sütemény és baráti beszélgetés a Zsidó Kiválóságok Házában.

     

  • 2025-12-28 18:00 - 2025-12-28 20:00

    Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Schubert estje.

    Műsor:
    Schubert: Gesz-dúr impromptu Op90 No3
    Schubert: Esz-dúr impromptu Op90 No2
    Schubert: A-dúr szonáta D959

    Jegyár: 3990 Ft/fő

     

  • 2025-12-29 19:00 - 2025-12-29 21:00

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor újra színpadra lépnek, hogy varázslatos hangulatot teremtsenek az ünnepek között – a legszebb dalokkal, történetekkel, meghitt pillanatokkal.

    Egy este, amikor minden dal szívből szól, és minden perc ajándék.
    Jegyek itt.

     

  • 2025-12-31 19:00 - 2025-12-31 23:50

    19:00 Gáborecz István jégszobrász showja
    Közreműködik: DJ Kecsu és DJ T-Boy

    21:00-1:00 Városi szilveszter a jégpályán.

     

  • 2026-01-02 19:00 - 2026-01-02 21:00

    Kezdődjön az év stílusosan! Egy elegáns, pezsgőhangulatú est, ahol a musical és operett legnagyobb sztárjai gondoskodnak a tökéletes újévi hangulatról!

    Fellép:
    Dezső Ágota
    Kardffy Aisha
    Kállai Bori
    Oszvald Marika
    Vágó Zsuzsi
    Kerényi Miklós Máté
    Mészáros Árpád Zsolt
    Miller Zoltán
    Peller Károly
    Szabó P. Szilveszter

    Közreműködik: Szolnoki Szimfonikus Zenekar
    Vezényel: Kanai Toshifumi
    Rendezte: Peller Károly

    Az év első napjainak egyik legszebb estéje – élő zene, fantasztikus előadók és egy csipetnyi pezsgés.
    Jegyek itt.