Fekete hattyú című balett thriller előadás – Szegedi Kortárs Balett.
Az előadásban megidézett kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). Ugyanakkor a XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által ‘megszállt’ betegek, a mentális kórképek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének időszaka is.
Egy ilyen műintézményben vergődik számos sorstársa mellett a skizofrén Odette – aki képzelgéseiben hattyúkirálynő; bálban, palotában jár, ki-be sétál múltja, jelene, sosemlesz jövője között, hiszen a fantázia szárnyalásának nem szabhat gátat a kórterem magánya vagy a kényszerzubbony. Utóbbi hosszú, madzagban végződő ujjai, mint megcsonkított hattyúszárnyak, az átváltozás pillanatát rögzítik. Már nem ember, még nem hattyú. Már nem egészséges, még nem élőhalott.
Körötte kettős kötődésű alakok: egyrészt leképezik az alapmű karaktereit, másrészt az intézet lakói vagy alkalmazottai. A Herceg anyja – gyógyító apáca. Alexander – medikustárs. Siegfried – a láncok és erőszak, a fizikai bántalmazás helyett a kedvességre és türelemre hangsúlyt fektető fiatal orvos. Professzor Rothbart, aki maréknyi gyógyszerrel, ágyhoz kötözéssel, hidegvizes-fejmosással űzi a Gonoszt. Ekkor hirtelen felbukkan a szabad külvilágból egy fekete ruhás lány, a nagy rivális, Odile, és Odette mesevilágból szőtt álmaiba is befészkeli magát. E látomásokban fekete hattyúként szegődik nyomába, és el akarja szakítani álmai hercegétől, a fiatal orvostól. Így mosódik valóság és képzelet egyetlen rémálommá össze. Rothbart minden kétségbeesett kísérlete dacára a szépséges, sorsa ellen hiába lázadó lányt nem lehet ép eszénél tartani; számára testi rabságának valósága helyett a hallucinációk szabadsága lesz a végső otthon: a hattyúk tava.
Csajkovszkij életére is rányomta bélyegét a félelemmel teli titkolózás, számtalanszor küzdött depresszióval, még a halált is megkísértve. Öngyógyításul, terápiás céllal írta ki magából az éteri Fehér és a szenvedélyes Fekete Hattyút, érzékeny, neurotikus lelke kivetüléseit. De, míg a klasszikus balettműben a hattyúlét a rabság metaforája – előadásunkban a szabadságé, megváltódásé.
