Dolhai Attila koncert

2023-08-13 20:30 - 22:00
Balaton Szabadidő Központ
Address: Balatonfüred, Horváth Mihály utca

Dolhai Attila több mint két évtizedes színházi pályafutása mellett a könnyűzenében is jelen volt,  ám míg a Visszatérés, vagy a Mi muzsikus lelkek a színházi élményei összefoglalásai voltak, legújabb albuma, a Genezis már egyértelműen a rock irányába mutat.

„Az István, a király Koppányaként újraéledt bennem a lázadó erő, a Madách Színház Once című előadása pedig ismét gitárt adott a kezembe, és bátorságot, hogy a bennem megszülető gondolatok dalokká formálódjanak. Olyan kiadványról álmodtam, amiben alkotóként is részt veszek. Csak most már talán kicsit érettebben és sokkal bátrabban!” – mondja az új korongról Dolhai Attila.

A lemezre felkerült tíz dal magában hordozza a dalszerző szabadságvágyát, a szenvedélyét, miközben a szövegeken keresztül megjelennek a szerelem különböző formái is. Az album zenei világában a pop-rock műfaja felé közelít, meghatározó szerepet játszik benne a gitár, de nem kevésbé jelentős a dob és a basszus sem.

Jegyek itt.

 

 

Related upcoming events

  • 2025-12-24 15:00 - 2025-12-24 19:00

    December 24-én délután és kora este várják azokat, akiknek a szeretet ünnep előestéjén jól esne egy meleg tea, sütemény és baráti beszélgetés a Zsidó Kiválóságok Házában.

     

  • 2025-12-28 18:00 - 2025-12-28 20:00

    Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Schubert estje.

    Műsor:
    Schubert: Gesz-dúr impromptu Op90 No3
    Schubert: Esz-dúr impromptu Op90 No2
    Schubert: A-dúr szonáta D959

    Jegyár: 3990 Ft/fő

     

  • 2025-12-29 19:00 - 2025-12-29 21:00

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor újra színpadra lépnek, hogy varázslatos hangulatot teremtsenek az ünnepek között – a legszebb dalokkal, történetekkel, meghitt pillanatokkal.

    Egy este, amikor minden dal szívből szól, és minden perc ajándék.
    Jegyek itt.

     

  • 2025-12-31 19:00 - 2025-12-31 23:50

    19:00 Gáborecz István jégszobrász showja
    Közreműködik: DJ Kecsu és DJ T-Boy

    21:00-1:00 Városi szilveszter a jégpályán.

     

  • 2026-01-02 19:00 - 2026-01-02 21:00

    Kezdődjön az év stílusosan! Egy elegáns, pezsgőhangulatú est, ahol a musical és operett legnagyobb sztárjai gondoskodnak a tökéletes újévi hangulatról!

    Fellép:
    Dezső Ágota
    Kardffy Aisha
    Kállai Bori
    Oszvald Marika
    Vágó Zsuzsi
    Kerényi Miklós Máté
    Mészáros Árpád Zsolt
    Miller Zoltán
    Peller Károly
    Szabó P. Szilveszter

    Közreműködik: Szolnoki Szimfonikus Zenekar
    Vezényel: Kanai Toshifumi
    Rendezte: Peller Károly

    Az év első napjainak egyik legszebb estéje – élő zene, fantasztikus előadók és egy csipetnyi pezsgés.
    Jegyek itt.