Demjén Ferenc koncert

2020-08-29 20:30 - 22:30
Balaton Szabadidő Központ
Address: Balatonfüred, Horváth Mihály utca

Demjén Rózsi a zseniális zeneszerző, énekes, előadóművész 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban.

Ez kereken 50 éve volt!

A Bergendy lemezeladási példányszámokat döngetve, számtalan azóta is élő slágerrel ajándékozta meg a közönséget. (Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Love)

A Bergendy együttest követően Demjén Rózsi szólólemezt készített, amelyről a címadó Fújom a dalt, valamint a Sohase félj és a Mikor elindul a vonat című dalok ma is slágerek.  A 80-as években a V’Moto-rock korszak következett, amely korát megelőző progresszív zenekarként ontotta magából a dalokat. (Gyertyák, Jégszív, El kell, hogy engedj, Fekszem az ágyon)

A V’Moto-rock korszakkal párhuzamosan 4 film címadó dalával tarolta a hazai könnyűzenei piacot: Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Moziklip, Honfoglalás.

Demjén Ferenc tavaly combnyaktörést szenvedett, átesett egy agyérgörcsön, de az év végi  Aréna koncerten már a közönség elé állt. Ennek az eufórikus koncertnek a hangulatát és látványvilágát szeretné a 2020-as Demjén turnéra átültetni, amelynek Indulj, új csodákat látni… a címe.

Jegyek itt.

 

Related upcoming events

  • 2025-12-05 15:00 - 2025-12-07 16:00

    Immáron negyedik alkalommal rendezik meg a már hagyományosnak mondható adventi vásárt a Kékszalag PORT kikötőben, Balatonfüreden.

    Az ingyenes rendezvényen az idei esztendőben is helyi és környékbeli kézművesek, valamint gasztronómiai szolgáltatók várják a látogatókat a karácsonyi vitorlás faluban.
    Szombaton délutántól DJ Titz Krisztián bakelitlemezei biztosítják az ünnepi hangulatot, míg vasárnap délelőtt a Balatonfüredi Református Általános Iskola ad ünnepi minikoncertet.

    Nyitvatartás:
    12. 05. Péntek: 15:00 – 18:00
    12. 06. Szombat: 10:30 – 20:00
    12. 07. Vasárnap: 10:30 – 16:00

     

  • 2025-12-06 15:00 - 2025-12-06 20:00

    A tavalyihoz hasonlóan a harmadik Mikulásnapon is a Mikulásvonatok felszállási pontjain, majd utána a Huray Villák kertjében találkozhatnak a gyerekek a Mikulással.
    Lesz arcfestés, csillámtetkó, gyerekdisco, karácsoniy büfé és népi fajátékok. Rengeteg új meglepetéssel, ajándékkal és gyerekprogrammal várják a szervezők a látogatókat.

    A Mikulásvonatok felszállási pontjai:
    14:45 – Köztársaság úti lakótelep, CÉL Üzletház előtt
    15:00 – Vásárcsarnok mögötti parkoló
    15:15 – Balatonarács, Hősök tere (Szent Benedek Iskola mellett)

    A Huray Villákhoz a kisvonatoktól függetlenül is érkezhetnek a gyerekek 15 órától.

    A szervezők ebben az évben is szeretnék a füredi rászoruló családoknak szebbé és boldogabbá tenni a karácsonyt, ezért a helyszínen jótékonysági gyűjtést szerveznek.

    A rendezvényen való részvétel teljesen ingyenes.

     

  • 2025-12-11 17:00 - 2025-12-11 19:00

    A város gyermekkórusainak hagyományos karácsonyi hangversenye.

     

  • 2025-12-13 18:00 - 2025-12-13 22:00

    Három jégpálya  és egy kilométer hosszú jégfolyosó, 3600 négyzetméter jégfelület.

    Megnyitó ünnepség.
    18:00 Jégmadár Revü show a Széchenyi-szobor előtti téren
    18:20 Firesoul Tűzlélek Tűzzsonglőr Társulat előadása a Vitorlás téren
    18:45-21:00 Dj. Casso

     

  • 2025-12-13 18:00 - 2025-12-13 20:00

    A város felnőtt kórusainak hagyományos karácsonyi koncertje.

     

  • 2025-12-13 19:00 - 2025-12-13 21:00

    A 2013 májusában alakult, máig változatlan felállásban játszó gyergyószentmiklósi zenekar népszerűsége egyenletesen, de gyors ütemben emelkedett. A Bagossy Brothers Company energikus, közönségcentrikus koncertjeivel rövid idő alatt vált, előbb az erdélyi, majd az egész kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb koncertzenekarává.

    Jegyek itt.

     

  • 2025-12-18 19:00 - 2025-12-18 21:00

    A Parker Jazz Club estjén két zenekar ad koncertet. Fellép a László Attila Quartet illetve a frissen alakult, Szakáll Norbert Quartet.

     

  • 2025-12-19 18:00 - 2025-12-19 21:00

    Az év végi ünnepkörhöz felemelő zenei élményt ad a Budapesti Fesztiválzenekar estje.

     

  • 2025-12-22 19:00 - 2025-12-22 21:00

    A legnépszerűbb karácsonyi világslágerek magyar nyelvű feldolgozásai mellett több saját dal is megszólal Gájer Bálint ünnepi koncertjén.
    „The most wonderful time of the year”, „Santa Claus is Coming to Town”, „Last Christmas” – mind ismerősen hangzanak a nagyközönség számára, viszont magyar nyelven ritkán szólalnak meg.

    A különleges ünnepi swing esten a könnyűzenei irodalom érzelmes, fülbemászó karácsonyi slágerei csendülnek fel, mely egy tökéletes alkalom lehet a karácsonyi ráhangolódásra.

    Jegyek itt.

     

  • 2025-12-24 15:00 - 2025-12-24 19:00

    December 24-én délután és kora este várják azokat, akiknek a szeretet ünnep előestéjén jól esne egy meleg tea, sütemény és baráti beszélgetés a Zsidó Kiválóságok Házában.