Az élet értelme – Kezdődik a Kisfaludy Színházi Fesztivál


Mácsai Pál és Lukács Miklós cimbalomművész Örkény estjével kezdődik az idei Kisfaludy Színházi Fesztivál. Az élet értelme – egypercesek száz percben című esten Örkény István novellái hangzanak el, de az irodalom mellett fontos szerepet kap a zene is. Mácsai Pál színész-rendezőt kérdeztük.

Azt meséld el, Pista! címmel huszonhárom éve adja elő színpadon Örkény szövegeit. Sőt, korábban az egypercesekből felolvasásokat is tartott. Miért éppen Örkénnyel van ilyen szoros kapcsolatban?

– Fiatal koromban ő volt az élő klasszikus, akit az különböztetett meg a többi élő klasszikustól, hogy olvastuk. És ez máig így van: olyan egyedi optikával lát minket, az irónia és rejtőzködő érzelmesség sajátos kettősségével, ami máig kifejezi minden közérzetünket. Tehát nem csak jó író, hanem nagy író. Talán ezért ragaszkodom ennyire hozzá.

Többször hangsúlyozta, azért vállalta el az Élet értelme előadást, hogy járhasson vele az országban, terjesztve ezzel az irodalmat.

– Nem az irodalmat általában, hanem ezt a szuverén gondolkodást, ami Örkényé. El van merevedve a gondolkodásunk, újra léteznek nem kívánatos látásmódok, akár előadók is. Igen, ezzel az előadással nem Budapestre készülünk, ahol tágabb a kulturális paletta, hanem inkább járnánk az országot – ezért hoztuk létre.

Örkény egypercesei ötven évvel ezelőtt íródtak, mégis akár kortárs szövegek is lehetnének.

– Én valójában most nem is akartam egyperceseket előadni – de elkövettem azt a hibát, hogy újraolvastam a kötetet. És azt láttam, ma írták őket. Ezért vágtunk bele.

Lukács Miklós cimbalomművésszel lépnek fel közösen az esten. Bartók, Kurtág, Bach zenéje is megszólal. Miért döntött úgy, hogy a zene ilyen hangsúlyos szerephez jusson az előadáson?

– Azért, mert ezeknek a nagy-nagy zeneszerzőknek a jelenlétével így megnyílik az a horizont, összefüggés, amelyben ezek a rövid szövegek igazán eredeti jogaikba kerülnek. Az egypercesek vicc is, anekdota is, néha még blődli is. De mégis leginkább, életismeret, és mindenek előtt filozófia. Ehhez nem illenek híg zenék.

Voltak elképzelései a zenéről, vagy szabad kezet hagyott ebben Lukács Miklósnak?

– Természetesen együtt csináltuk. “Hát, talán, Bach?” mondtam szorongva, és ő azonnal tudta, mit, és hova. Bartókkal, de az ellenpontként használt slágerzenékkel ugyanígy. Ő minden műfajban egyformán otthon van, mégpedig egy felső emeleten: megtiszteltetés, hogy fellép velem.

Az élet értelme című est június 30-án, vasárnap, este nyolc órakor lesz az Anna Grand Hotel dísztermében.

A Kisfaludy Színházi Fesztivál teljes programja itt olvasható.

(2019.06.24.)