Adventi alkotóműhely 2013

A város három kiemelt kulturális intézménye, a Vaszary Villa, a Városi Múzeum és a Jókai Emlékház a rendezvények mellett decemberben ezúttal gyerekeknek szóló adventi alkotóműhelyt indít és részt vesz a karácsonyi kívánságlisták összegyűjtésében illetve kézbesítésében is.

Az intézményekben várják a gyerekek Mikulásnak szóló leveleit, karácsonyi kívánságlistáit, melyeket a gyerekeknek saját kezűleg kell a kívánságládákban elhelyezni. A levelekre rá kell írni a feladó kisgyermek nevét, szülei nevét, címét és elérhetőségét. A Karácsonyi Levélszolgálattal kapcsolatban Nagy Klaudiánál a 06-30-654-5779 telefonszámon valamint a seta @furedkult.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

A Vaszary Villa alkotóműhelyében az adventi készülődés jegyében a gyerekek elkészíthetik az ünnepi csomagolópapírjaikat, papírdúc nyomattal színes mintákat varázsolhatnak rájuk. A foglalkozás, amelyre 7 éves kortól várják az érdeklődőket december 7-én, szombat délelőtt 10 és 13 óra között lesz. Egy hétre rá, december 14-én délelőtt már ajándékokat is készíthetnek a gyerekek. Nem kell hozzá más, csak egy üres tusfürdős flakon.

A Vaszary Villa Könyvesboltjában adventi akció is várja a vásárlókat. A művészeti könyvek széles választékát kínáló boltban két kötet vásárlása esetén egy FüredKult kiadvány jár ajándékba. Az akció december 22-ig tart.

A füredi kulturális intézmények decemberi nyitva tartása:
A Vaszary Villa, a Városi Múzeum és a Jókai Emlékház minden héten, szerdától-vasárnapig 10-17 óráig tart nyitva. Ünnepi nyitva tartás: 25-26-án zárva, 27-28-29-én, valamint kivételesen 30-31-én (hétfőn és kedden) nyitva. Január 1-5. között zárva.

Kisfaludy Galéria decemberben hétfőn, kedden zárva tart, szerda-vasárnap 12-16 óra között nyitva. December 20-január 20. között zárva.

Arácsi Népház nyitva tartása (változatlan): hétfő és csütörtök: 10-18, szerda és szombat: 14-18 óra között nyitva. December 16-január 6. között zárva.

balatonfured.hu