A végtelen szabadság művészete – Maurer Dóra tárlata

Maurer Dórának, a magyarországi neoavantgárd kiemelkedő alkotójának nyílt kiállítása a Vaszary Galériában. A művész nemzetközi hírneve a londoni Tate Modernben megrendezett 2019-es retrospektív kiállításával jutott el eddigi csúcsára. A füredi kiállításán korai grafikai munkáiból, konceptuális fotóműveiből, filmjeiből és festményeiből mutat be sokrétű válogatást.

A tárlat tematikus fókuszát a művész életművének úgynevezett hommage (tiszteletadás) művei adják, a Vaszary Galéria 12 kamaratermének bejárása során ezek köré rendezve tárulkozik fel Maurer Dóra több mint hat évtizedes alkotói tevékenységének technikai és mediális sokszínűsége.

– Maurer Dóra a fény és a színek megfigyelője. Műveit sajátos érzékenység jellemzi, művészete maga a végtelen szabadság, amely a világegyetem rendjéből táplálkozik. Alkotásai a pillanatnyi felszabadító megértést nyújtják nekünk – vélekedett a kiállítás megnyitóján dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki hangsúlyozta: Maurer Dóra több mint ötven éve meghatározó alakja a hazai képzőművészetnek, generációk tekintik mesterüknek, ő állított ki elsőként a magyar művészek közül a londoni Tate Modernben.

KÉPGALÉRIA:

A magyar művészettörténet-írás Maurert az életmű korai időszakában (1963–1969) készült mimetikus jellegű, saját maga által „pszichorealizmusnak” nevezett rézkarcai, majd az idővel egyre több absztrakt motívummal is gyarapodó (Pompeji-sorozat) és technikailag újszerű megközelítéseikről ismert (Az este képei), szubjektív benyomásokat rögzítő grafikái miatt méltán sorolja Kondor Béla, Major János és Lakner László mellett a magyar grafika megújítóinak nagyjai közé.

Az 1970-es években a mimetikus jellegtől való lassú eltávolodás mellett olyan, az egész életművet alapjaiban meghatározó problémafelvetések kerültek előtérbe Maurer művészetében, mint a nyomhagyás elvi és gyakorlati kérdése. 1972-től a grafikai nyomólemezről, mint a művész beavatkozásainak nyomát rögzítő felületről a fotóra, mint médiumra helyeződött át Maurer figyelme. Életművének egyik legfontosabb alaptéziseként a fotó nemcsak a szekvenciális mozgásfázisok rögzítését, hanem a kép mint történés jelenségének a vizsgálatát is lehetővé tette. Az életmű alakulása szempontjából ugyanis kulcsfontosságú az a felismerés, hogy minden időben létezik, az idő azonban relatív és láthatatlan – Maurer pedig paradox módon mintha ezt az eredendően láthatatlan és viszonylagos entitást kísérelné meg újra és újra képként rögzíteni.

Maurer alkotói gyakorlatának a ’80-as évektől alap- és központi motívumává vált a rendszerábráinak felnagyított részleteivel operáló és az eltolódást mint jelenséget tematizáló quasi-képekként jelölt műcsoport. A sorozat darabjai nem képek, hanem quasi-képek: a szemmel befoghatatlan, vizuálisan leképezhetetlen egész folyamatos mozgásban lévő részletei. A ’90-es évek kvázi képeinek tanulságait összegzik és azokat folytatják a korábbi alkotásoknál játékosabb és kötetlenebben komponált Quod libet-sor darabjai, valamint a 2000-es évektől készülő overlapping műcsoport festményei.

Maurer művei olykor nem vizuális előképekre, hanem inkább hangokra és hangzatokra utalnak. Ennek példái olyan alkotások, mint a Biciniák, Triciniák és a Quadriciniák. Mindegyik mű zenei tapasztalathoz kapcsolódik. Az életmű újabb sorozatain, az IXEK, a Stages darabjain az egymással érintkező, egymásba hatoló, mozogni, táncolni látszó formák és színhártyák sokrétű művészettörténeti referenciákat idéznek meg Raffaellótól Caspar David Friedrichig, mindemellett gyakran keltenek tárgyias képzeteket.

A kiállítás a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósult meg. A kiállítás kurátora: Zsikla Mónika.

A tárlat 2024. január 7-ig látogatható.