A textilművesség királynője

A hagyomány szerint 1867-ben Ferenc József feleségének, Sisi királynénak a térdeplőpárnáját hövelyi csipkéből készítették. 1930-ban az antwerpeni, 1958-ban pedig a brüsszeli világkiállításról aranyéremmel tért haza a höveji csipke. Kodály Zoltán asztalát is díszítette rábaközi csipketerítő, és amikor 1972-ban Bartók özvegye, Pásztory Ditta egy amerikai küldöttséggel Győrbe látogatott, akkor a delegáció tagjai höveji csipkét kaptak a várostól, csakúgy, mint 1996-ban II. János Pál pápa. A Höveji Csipkevarrók Körének kiállítása június 16-ig Balatonfüreden látható.

– A csipke a textilművesség királynője, aki mindig szolgál, és nem uralkodik. Szolgál, mert finomságával kihangsúlyozza a textil szépségét és a többi díszítő technikával összhangban megadja annak ünnepélyességét. Tudatja a világgal a készítő kitartó türelmét. A csipkekészítő munkáját a szolgálat hatja át és irányítja – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Balatonfüred alpolgármestere, Hári Lenke a höveji csipkeművességet bemutató kiállítás megnyitójának résztvevőit a Kisfaludy Galériában.

19. századi írások tanúsága szerint a rábaközi női viseletnek már gyakori tartozéka volt a hímzéssel díszített gyolcs fejkendő. A rábaközi fehér hímzések közül sajátos vonásaival emelkedik ki a höveji hímzés, amit a hagyomány szerint egy helybeli leány, Horváth Borbála honosított meg a faluban. Az 1860-as években barbacsi dajkaságból – mások források szerint a Pozsony megyei Somorjáról, libapásztorkodásból – hazatérve, a húsvéti táncra három kötényt tervezett, amiket a barátnőivel hímeztek ki. Ez a három kötény volt az elindítója a höveji hímzésnek. Öltéselemei a lukhímzés, a láncöltéssor, a laposöltés és a huroköltés. Mintakincse leveles ágakból, rozettákból áll, amik néha szabad kompozíciójú bokordíszítményt, csokrot képeznek. A 20. század elején megjelent kötés, vagy más néven pókozás rendkívüli változatossága a höveji hímzést a maga nemében egyedülállóvá tette.

A varráshoz az előrajzolt anyagot fakeretre, rámára feszítik, majd nagy öltésekkel ráfércelik. Minden motívum kivarrását fércelés előzi meg, így a minta kiemelkedik az alapanyagból és tartása is lesz. Először a kézimunka szélén levő láncszemeket, lukakat készítik el, utána a virágok szára, majd a bársonyvarrás következik: a levelek, babák, valamint a nagyobb lukak körüli csúcsos vagy sima varrás laposöltéssel. A negyven-ötven féle, pókháló finomságú, csipkeszerű pókozást vékonyabb, hosszabb tűvel végzik, és a fonál is vékonyabb, erősebb, úgynevezett kötőcérna.
A varrástanulás már gyerekkorban elkezdődött, a lányok ebbe születtek bele, vérükben volt a csipkekészítés. A kislányok általában rajzolgatással kezdték, az ügyesebbekre az édesanya már az egyszerűbb munkafolyamatokat is rábízta. A hímzés eredeti alapanyaga a gyolcs volt, később elterjedt a könnyű, áttetsző lenbatiszt és a ritkaszövésű pamutszövet, az organza, amit svájci vagy francia forrásból mai is Bécsben vásárolnak. A legtöbben papírra terveznek, onnét másolják át a motívumokat, vannak, akik közvetlenül az anyagra rajzolnak, de a régi varróasszonyok között akadt olyan is, aki előrajzolás nélkül hímzett.

A faluban nem volt olyan ház, ahol ne varrtak volna: hosszú téli estéken a petróleumlámpa fényénél ülték körbe a nagyasztalt, ahányan csak odafértek. A lányok-asszonyok varrtak, a férfiak pedig beszélgettek, meséltek, illetve rámákat készítettek. A környékbeli falvak tehetősebb leányainak hímzett kelengyéjét a 19. század végétől kezdődően Hövejen hímeztették. Különösen a szomszédos Kapuvár népviseletét díszítő hímzések elkészítése jelentett jó pénzkereseti lehetőséget a falu számára. A megrendelésre történő hímzés mellett a hövejiek távolabbi vidékeken is árusították a kézimunkájukat. A faluban lányokat, asszonyokat fogadtak, akik a megrendelt munkát napszámban készítették el, a közösen végzett kézimunkázást varrónak nevezték. A patakokkal körülölelt Hövejt gyakran öntötte el az ár – volt olyan év, amikor háromszor vetettek, de egyszer sem arattak -, így a varrás megélhetési forrássá is vált. Az 1930-as antwerpeni világkiállítás aranyérme jókor jött: a nehéz gazdasági viszonyok idején európai megrendelésekkel árasztották el a hímzőfalu asszonyait. Az 1920-as, 1930-as évektől a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének soproni szervezete vásárolta fel a kézimunkákat. 1955-től közel százhúszan csatlakoztak a budapesti Háziipari Export Szövetkezethez, ami egészen 1993-ig értékesítette a kelméket.

A Kapuvártól nyolc kilométerre lévő, 330 lelket számláló Hövejen a nyolcvanas évek eleje óta működik a Csipke Múzeum. A csipke elindult a Hungarikummá válás útján, Győr –Moson –Sopron megyében pedig az első megyerikum lett. A Magyar Szabadalmi Hivatalban 2010-ben jegyezték be a höveji csipke földrajzi árujelző oltalmát, felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, a Magyar Értéktárban pedig a Kiemelkedő Nemzeti Értékek között szerepel. A faluban 2016-ban alakult meg a Höveji Csipkevarrók Köre, aminek aktív tagja a község polgármestere, Horváth Istvánné és az alpolgármester, Szekeresné Czimmerman Ilona is.

(2019.05.04.)