A karrier elválasztása a saját lényünktől

A Múzeumok Őszi Fesztiválján Grecsó Zoltán improvizációs táncszínháza, a Willany Leó a Vaszary Galéria Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállítására hozott létre egy erős hatású táncreflexiót. Az előadás előtt beszélgettünk a táncművésszel a vízről, a szorongásról, a karrierről, a Willany Leóról, és arról, miért nem szereti a táncterápia kifejezést.

– Mi jut eszébe először, ha azt mondom, hogy víz?
– Szerintem mindenkinek az, hogy természet, ember és létezés. A környezet és a klíma védelme most mindenkinek a bőrén van. Próbálunk nem foglalkozni vele, elhessegetni a gondolatot, de ez alapvetően egy olyan szorongás és teher, amit folyamatosan cipelünk magunkkal. Rémálmainkban ott vannak az óceánok vízében úszó nylonzacskók. A víz van nekünk, a részünk, és ugyanannyira felfoghatatlan és értelmezhetetlen, mint az, hogy élünk és létezünk. Számomra ugyanazt a misztikumot hordozza, mint maga az élet.

– Az előadásuk hogy viszonyul az említett szorongáshoz? Célja, hogy feloldja?
– Popper Péter mondta egyszer, hogy szerinte egy olyan világban, ami ennyire tele van szorongással, a művészetnek kutya kötelessége ezzel foglalkozni. Véleményem szerint a művészet alapvetően azt szolgálja, hogy az emberek a saját életükben megtalálják azokat a pozitívumokat, amik miatt érdemes, csodálatos élni, és hogy a földi életük egy különleges alkalom. Ha egy előadást nézőként látok, akkor mindig azt érzem, hogy különleges vagyok, és ez feltölt.

– Az alkotási folyamat résztvevőjeként, alkotóként is közelebb kerül a megoldáshoz?
– Nem igazán szeretem azt a szót, hogy táncterápia, mert ezzel kétszer mondjuk ki ugyanazt a szót. A művészet egyértelműen terápia. Figyelem a személyiségemet, hogy mennyit változott, alakult, formálódott a tánc kapcsán. A tánc nem verbális műfaj, mégis neki köszönhetem azt is, hogy most értelmesen tudok Önnel beszélgetni és értelmesen tudom az életemet vezetni.

– Azt olvastam a Willany Leóról, hogy „itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben”, ez mit jelent?
– Ez egy vicces szlogen, a klímavédelemhez kanyarodik vissza. A Takarékossági Világnaphoz elkezdtem rendezni egy estet Budapesten. Mindenki szólókat táncolt, és az egyik fiú fellépésével egy időben kellett lekapcsolni a villanyt, az volt a Föld tíz perce a takarékosság jegyében. Így lett a nevünk Willany Leó. A táncos sötétben táncolta el a szólóját, amit mi láttunk.

– Táncos, koreográfus és tanít is, van sorrend?
– Van. Egyre kevésbé érzem magamat koreográfusnak, és egyre inkább pedagógusnak. A koreográfusi és táncművészi létemet el tudom választani Grecsó Zoltántól, ami nagyon jó dolog, mert így nem Grecsó Zoli nem kapja meg a díjat, hanem csak a koreográfus, és ez nem mindegy! Nyugodtan alhatok és békében élhetek tovább. Mindenkinek a karrierjét jó lenne elválasztania a saját lényétől. Érdekes, hogy a pedagógus – a tanítás és az ifjú nemzedék, az amatőrök táncra nevelése – sokkal jobban beleforrt a személyiségembe. Pedagógusként érzékenyebb is vagyok, például szakmai vitában könnyebben megsértődök, pedig azon se kellene, jobb lenne, ha távolabb tudnám tartani a személyiségemtől. Azt viszont élvezem, hogy bármilyen lehetőségem van: ha például koreográfusként rosszul áll a szénám, akkor közelebb húzhatom a pedagógiát. A szerepkörök közötti ugrálás szellemileg is frissen tart, és megtölti az életemet élményekkel.

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2008-ban alakult Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus, táncpedagógus vezetésével. A társulat 2012 és 2014 között a Pro Progressione közreműködésével részt vett az Európai Unió Kultúra keretprogramja által támogatott – és a legjobb projekteknek járó Success Story minősítést is elnyert – Beyond Fronta: Bridging New Territories című nemzetközi táncművészeti projektben. A Willany Leó 2019 májusában Lábán Rudolf Különdíjban részesült.
A füredi produkciójában Grecsó Zoltán táncos társaként Bujdosó Anna nyújtott maradandó élményt, amit jelentősen erősített az Almádiban élő Fodor Réka, illetve Jérôme Li-Thiao-Té előadásában létrehozott élőzenei kíséret. A táncbemutató előtt a Vaszary Alkotóműhely várta a gyermekeket, és Szalay Ágnes, a KOGART művészettörténésze tartott tárlatvezetést a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

(2019.10.14.)