Német egység a Balatonnál – egy európai történet

A kiállítás tudományos igénnyel dolgozza fel a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek során a Balatonnál létrejött keletnémet-nyugatnémet személyes találkozásokat. A kor tanúinak bevonásával, privát filmanyagok gyűjtésével, levelezések, naplók, valamint titkosszolgálati anyagok elemzésével olyan átfogó kép megalkotására törekszik, amely érthetővé és átélhetővé teszi a „német-német egység”, illetve megosztottság személyes szintű feldolgozását, mind a német-magyar, mind a német-német, valamint az európai történelem egy kiemelkedően fontos szeletének vizsgálatát.

 

Győri Enikő EU államtitkár beszéde a Német egység a Balatonnál című kiállítás megnyitóján

Tisztelt Nagykövet Asszony!
Tisztelt Polgármester Úr! Igazgató Urak!
Kedves Hölgyeim és Uraim!

Hosszú hónapok óta másról sem szólnak a napjaim, mint arról, hogy hogyan lehetne a lehető legjobban előkészíteni azt a feladatot, amely Magyarország előtt áll 2011. január elsejétől: az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hogyan tudnánk a közös európai gondokra a legjobb választ adni, melyek azok a kérdések, amelyekre nagyobb és amelyekre kisebb hangsúlyt érdemes fektetni. Hogyan lehet mindezzel egy erősebb Európa és benne egy erősebb Magyarország érdekeit szolgálni. Minden reggelem ezzel kezdődik – és minden estém ezzel fejeződik be.

Hálás vagyok, és köszönöm polgármester úrnak, igazgató úrnak, hogy rám gondoltak, s hogy ez alkalommal nem ezekről kell beszámolnom: itthon lehetek, a Balaton északi partján, ahol gyerekkorom óta a nyár legvidámabb és legszebb napjait élem. Azzal a reménnyel tölt el a mai kiállítás megnyitója, hogy a ránk váró európai uniós elnökség tárgyalásokkal terhes napjainak mindig lesz egy napfényes, gondtalan oldala is. Bár a soros elnökség elsősorban az uniós egyeztetésekről szól, mégis alkalmat ad arra, hogy megmutassuk Európának: milyen is vagyunk mi, magyarok, s hazánkban is végre, hosszú évek után érthetőbbé tehessük, mit is jelent, hogy nemcsak Európához, hanem az Európai Unióhoz tartozunk. Hogy ne csak ködös hírek érkezzenek Magyarországra arról, hogy valahol Brüsszelben elegánsan öltözött hölgyek és urak újabb javaslatokkal próbálják egységessé tenni például a kommunikációs eszközökre vonatkozó szabályozásokat, hanem végre, közvetlen módon meg tudjuk mutatni, hogy mindannyiunk békés, nyugodt hétköznapjaiért dolgoznak sok százan és ezren a tőlünk most távolinak tűnő Brüsszelben.

Ez az a kiállítás, amellyel a küszöbön álló soros elnökségünk kísérő, felvezető programsora elindul. De miért épp itt, és miért épp ezzel tárjuk ki a kapukat az elnökség felé vezető úton, amikor ezt a tisztet Belgium még hónapokon keresztül ellátja?

Miért itt? Egyrészt azért, mert meggyőződésem: az Unió alapvetően nem kormányok közötti tárgyalásokról, hivatalokról és hivatalnokokról szól, hanem emberekről, városokról és falvakról, tájakról, megőrizendő hagyományokról és világszínvonalú újításokról. Arról, hogy közös európai értékeink vannak: a Côte d’Azur partjától a füredi sétányig, a Villa D’Estétől a Jókai villájáig. Másrészt mert kevés város tud felmutatni Magyarországon olyan mértékű fejlődést, mint Balafonfüred. A fürediek bebizonyították, összefogással, uniós, hazai és helyi források okos felhasználásával csodát lehet tenni. A Vaszary Villa, ahol vagyok, ékes bizonyítéka mindennek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a magyar elnökség alatt az Unió kohézióért és területfejlesztésért felelős miniszterei itt fognak találkozni.

S hogy miért épp ezzel a kiállítással veszi kezdetét soros elnökségünk előkészülete? Miért arról szeretnénk beszélni, milyen is volt, amikor régesrég, gyerekkoromban a Mercedesből kiszállt a Németország nyugati feléből érkező, a Trabantból meg a keleti feléből érkező turista, összeölelkeztek, söröztek – akkoriban nem volt mindig elég hideg a kőbányai -, aztán beugrottak nagyokat kiabálva abba a jeges vízű tóba, kora nyáron, amibe józan magyar még a lábujját se tette be? Azért, mert itt, ezekben a pillanatokban, mi, magyarok Európa legújabb kori történetének fordulatához járultunk hozzá. Ahhoz, hogy a balatonparti német egységből kinőjőn az igazi, politikai egység, hogy ledőljenek a falak, hogy Európa ne csak hat vagy tizenkét országról szóljon, hanem huszonhétről, s reményeink szerint hamarosan még többről. Hogy a közös történelem, a közös hagyományok és a közös kultúra sok-sok szálából épülő mindennapjaink egyre jobbá és jobbá váljanak.

Nem tudjuk, hogy soros elnökségünk alatt hány feladatot tudunk teljesíteni azok közül, amelyek az Európai Unió előtt állnak. Én nem is vágyom többre, csak arra – ahogy egykor a Balaton parti városok vendégszeretetével hozzájárulhattunk a német és ezzel az európai egységhez, úgy most hozzájárulhassunk majd a számunkra legkedvesebb földrészen élők kapcsolatainak szorosabbra fűzéséhez, hogy teret biztosíthassunk mindazoknak a lehetőségeknek, amelyek bennünk, magyarokban, s amelyek Európában élnek.