KONTAKT 2.0

KONTAKT 2.0 – Keleti Éva fotói

Kiállítás megnyitó a Vaszary Galériában

A Vaszary Galéria tisztelettel meghívja Önt és barátait
2017. április 22-én 11 órakor a KONTAKT 2.0 – Keleti Éva fotói című kiállítás megnyitójára.

A Kiállítást megnyitja:
Götz Anna Őze Lajos-díjas, Déryné-díjas színművész

A kiállítás megtekinthető:
2017. július 09-ig.

„Szabadabb játékok”

A kiállított képek két időszakot ölelnek föl. Egyik részük az Új Tükörnél töltött időmben készült – 1976 és 1989 között –, a másik pedig a Színházi Élet című rövid életű, de fontos lapnál született a 90-es évek elején.

Már az Új Tükörnél is, de aztán különösképpen a Színházi Életnél, túl lehetett lépni az emberábrázolás addig megszokott és elfogadott keretein. Röviden talán annyit jelentett ez, hogy bátoríthattam a modelljeimet, elsősorban a színészeket, hogy legyenek fölszabadultabbak. Viselkedjenek úgy a kamera előtt, ahogy máshol nem mernének! Fotográfusként én akkor lettem fölszabadultabb, amikor az MTI-től távoztam. Az a sok előírás, szabály és kötelezettség, amivel a Kádár-korban a hírügynökségi fényképezés járt, már nem nyomasztott. Semmiképpen sem akartam protokolláris, túlzottan hivatalos portrékat készíteni, inkább a fotográfiai szépséget kerestem. Olyasmit, amilyet korábban is csinálhattam néha-néha az MTI műtermében. De ezúttal főként a szabad térben kerestük a szabad játék lehetőségét. Ugyanis nem mindenki viselte túl jól a műtermi körülményeket. Bármennyire igyekeztem, voltak, akik egész egyszerűen megdermedtek a hátterek, lámpák és derítők művi világában; a parkokban, a csöndes kis utcákon viszont fölengedtek. Önmagukat adták.

Nekem az mutatkozik meg ezeken a képeken, hogy mindenki úgy játszotta el önmagát, mint valamilyen egyszemélyes színházban. Megtapasztaltam, mennyi játékosság tör elő belőlük. Egy fa, egy pad és egy kődarab is jó lehetett „díszletnek”.

Eleinte nem igazán arattam sikert ezekkel a képeimmel a szerkesztőknél: a portrénak kialakult kliséi voltak. Címlapon elképzelhetetlennek tartottak olyan arcképet, amelyiken nem szembe néz a modell. Ebben szinte mindenki roppant konzervatív volt! A mai magazin címlapok is konzervatívok, ugyanarra a „kaptafára” készülnek. Mindegy, hogy fiatal vagy öreg az ábrázolt. Akkoriban harcolnom kellett az újszerű képekért. Mindig megcsináltam az elvárt stílusban a fényképeket, de igyekeztem újszerűen is fotózni. Aztán hétről hétre harcoltam az új szemlélet megjelenéséért – több-kevesebb sikerrel.

Persze mindez csak úgy sikerülhetett, hogy a színészek partnereim voltak az elgondolásban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola sokat emlegetett Kerényi-osztálya – Funtek Frigyes, Hirtling István, Mácsai Pál, és a többiek – a 80-as években új szellemet hozott a színpadra is. Én mindig kíváncsi voltam a fiatalokra. Sok évvel előbb, Pogány Juditról például nem tudhattam, hogy mekkora színész lesz, nem azért fotóztam őt, hanem a fiatalsága miatt érdekelt. Ezek a fiatalok pedig már egy kicsit szabadabb és elevenebb légkörben, nagyobb kitekintéssel léphettek a pályára. Ez érdekelt engem bennük! Az országhatárok egy kicsit még jobban kinyíltak, Nyugat felé is. És nemcsak ide jöhettek olyanok, mint Peter Brook, a Comédie Française vagy Giorgio Strehler színháza, hanem néhány magyar művész, színész is lehetőséget kapott, hogy hosszabban dolgozhasson külföldön.

Akkoriban a művészet, a kultúra kiemelten fontos volt. Aki kulturális területen dolgozott, az úgy érezhette, hogy ő személy szerint is fontos és értékes. Nem azt mondom, hogy sztárok voltak ezek az emberek, hiszen ez a fogalom jószerivel ismeretlen volt mifelénk, de egy egész ország ismerte őket, és figyelt rájuk. Ma ez szinte elképzelhetetlen. Ma sztárolás van, a mai hírességek celebek, akiknél sokszor nem az a fontos, hogy mennyire tehetségesek, hanem inkább az, hogy mennyi jövedelem származik a sztárolásukból. Akkor jelentős anyagi támogatást kapott a kultúra, miközben persze politikailag nem volt szabad! Sok minden föllazult ideológiailag. A hetvenes évektől a kortárs magyar dráma egyre népszerűbb lett a színházakban. Görgey, Örkény, Spiró, Szakonyi, rendre új darabokkal jelentkezett. A korántsem rendszerbarát Csurka István egy időben a korszak egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott drámaírója volt.
A hazai színházakban megjelentek addig nem, vagy nem nagyon játszott szerzők: Arthur Miller, Tennessee Williams vagy O’Neill, hogy csak az angolszászokat említsük. Friss szelek fújtak! Dürrenmatt János királya, Mácsaiék vizsgaelőadása bombaként robbant, és óriási karriert futott be.

Az Új Tükör magazin, nagyjából ebben az időszakban, a 70-es évek közepétől hasonló szellemben újult meg. Sok addig nem publikált külföldi szerzőt közölt, fiatal írókat, újságírókat indított el. Szinte az élet minden területén az újat, frisset támogatta, és a szerkesztők horizontja nem az országhatároknál ért véget.

Amikor az Új Tükör a rendszerváltozáskor egyetlen tollvonással megszűnt, egyszeriben légüres térbe kerültem. Az egykori legendás lap, a Színházi Élet felélesztése 1990-ben nagy kalandnak látszott. Boldogan vállaltam ott a képszerkesztői munkát, remek csapat jött össze. És tényleg, szinte mindent megpróbáltunk, hogy a 90-es évek szellemében vett mai és modern újságot csináljunk. Ma is öröm elővenni a megjelent lapszámokat. Mennyi ötlet, mennyi munka van benne! Másfél évet élt a Színházi Élet, anyagi okok miatt szűnt meg.

Keleti Éva