Utazás Courbettől Vaszaryig

Az Artmagazin legendás párosa, Topor Tünde és Winkler Nóra ritkán látott érdeklődés közepette tartott tárlatvezetést a Vaszary Galéria Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításán. A vendégek azt is vállalták, hogy ötvenperces csúsztatással két csoport induljon, de még így is jócskán tele volt a ház. 

A korosztály teljesen vegyes volt, a látogatók társadalmi ranglétrán elfoglalt helyet is kétesen lehetett volna meghatározni, de a közös metszéspont folyamatában kirajzolódott: ahogy érkeztek a vendégek, úgy derült fel sorra Topor Tünde és Winkler Nóra arca, amit egy ölelés, puszi vagy kézfogás követett. A nevükhöz köthető Artmagazinnak tizenháromezernél is több követője van, de joggal feltételezhetjük, hogy a rajongói körből sokan fittyet hánynak a legújabb kor cyber-bohócsüvegére.

Topor Tünde és Winkler Nóra bevallotta, hogy legjobban a közös tárlatvezetést kedvelik, s igyekeznek azt a kiállítás-néző élményt visszaadni, amit ők maguk is megélnek egy tárlat megnézése során. A bejárás alkalmával ők is lazán sétálgatnak, mint bármelyik kiállítás látogató, vannak kedvenceik, s némelyik előtt hosszabban megállnak, kérdéseket tesznek fel egymásnak – ezt szeretik átadni. Megerősítik azt az érzetet, hogy amikor az ember bemegy egy múzeumba, akkor elenged bizonyos kritikai éleket, mert azt gondolja, hogy a múzeumokat szakemberek vezetik, a kiállításokat nagyon jó kurátorok rakják össze, de arra bátorítanak mindenkit, hogy tartsa meg a józan eszét. A saját szemével lásson, hisz rendben lévő, ha valaki egy dolgot furcsának lát, és tegye fel a benne ébredő kérdéseket, mert ez része a képnézési élményeknek.

– Ez egy szubjektív vezetés, tehát azt meséljük el, ami szerintünk érdekes és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti adalékokat – mondta a tárlatvezetés elején Winkler Nóra, aki az Artmagazin szellemiségét a ruházatával is kifejezte. – Egy olyan kiállításon vagyunk, ami a vízről, annak élményéről szól, magyar és főként francia remekműveket párosítva. Ezt a blúzt múlt héten kaptam Párizsból, és telis tele van apró, vízben fürdőző alakokkal.

A tárlatvezetés a kiállítás leghíresebb, legértékesebb, a nemzetközi érdeklődésre leginkább számot tartó darabja, Gustave Courbet Sziklás táj című képe előtt vette kezdetét. – Ez a kép Nemes Marcell gyűjteményéből származik, aki egy nagyon jószemű gyűjtő volt, neki köszönhetjük például a Szépművészeti Múzeum El Greco-képeit is. Jánoshalmáról került zsidó kereskedőként Budapestre. Műtárgyainak nagy részéhez az a legenda fűződik, hogy amikor az első világháború idején szénhiány volt az országban, akkor ő szénnel kereskedett, amit képekre cserélt. Ezt a Courbet-alkotást ugyan nem szénnel cserélte, hanem egy párizsi aukción vásárolta, de amikor a második gazdasági világválság idején anyagilag nehéz helyzetbe került, akkor árverésre bocsátotta. A Szépművészeti Múzeum egykori igazgatója, Meller Simon és további három jómódú gyűjtő adta össze az árát. Ez azért is nagyon fontos, mert a jelenkori kortárs gyűjtésre is ösztönző példaként hathat – mondta Topor Tünde.

A tárlatról szóló írásunk itt olvasható.

– A múzeumokban egy természetes lassítást tud előidézni az ember. Egészen más tempóban nézünk ma képeket, mint például a 19. század harmadik negyedében, amikor a kiállításon szereplő Paul Joseph Constantin Gabriel Reggeli harmat című festménye született. Nem létező műfaj, de szerintem ez is egy „utaztató” kép. Ha gyorsan elmegyünk mellette, akkor látunk rajta vízpartot, ahol egy alak valamit csinál, és talán még a madarakat is észleljük, de ha kicsi időt szentelünk rá, akkor utazik rajta a szem, és felfedezi a háttérben húzódó várost, a vízimalmot, a templomtornyot. és láthatóvá válik mindaz, ami a vízben egy festő számára izgalmas: a tükröződés megoldása. Egy festő nagyságát mutatja, ha a víz ábrázolása esetén képes a giccs tartományából kilépni. A látványt, annak szépségét alapos megfigyelés után adja vissza, miközben a természethez hű marad. A naplementés képek kilencvenöt százaléka a giccsben operál, ezért mi nagyon szeretjük a maradék ötöt, amelyik nem. A Reggeli harmat egy szolid, visszafogott tájkép, aminek a tükröződő felületén szépen kirajzolódik még az is, hogy a repkedő madarak mekkora távolságra lehetnek a víztől – tette hozzá Winkler Nóra.

A tárlatvezetés során a páros rámutatott a gazdag válogatás műfaji sokféleségére, szemléltetve a képeken fellelhető különféle festői felfogásokat. Külön szó esett Mednyánszky három festményéről, amit akár három különböző alkotó is jegyezhetne, annyira mások, Topor Tünde pedig Vaszary Jánost emelte ki, akit egykoron a szakdolgozata témájául választott, a füredi kiállításon pedig egy egész termet szenteltek neki.

(2019.07.15.)