VII. Füredi Tavaszi Fesztivál

2019-03-15 10:00 - 2019-03-17 18:00
Tagore sétány
Address: Balatonfüred, Tagore sétány

Programok három napon át Március 15. szellemében.

MÁRCIUS 15. PÉNTEK

10.00-17.00 Népi játszótér a Tagore sétányon
10.00-13.00 Bütykölde: Kokárda, zászló és huszárcsákó készítés (Kisfaludy Galéria)
11.00 Ünnepség és koszorúzás (Tagore sétány – Széchenyi szobor)
Beszédet mond: Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Közreműködik: Lukács Sándor Kossuth – és Jászai Mari-díjas színművész, Szvorák Katalin Kossuth – és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes
11.45 Lóca Együttes – Március 15. című gyermekműsora (Kisfaludy Színpad)
A rendhagyó, interaktív produkció során a gyerekek időutazáson vesznek részt, együtt vonulnak a nap eseményeinek helyszínei között, szavalnak, mondókáznak, énekelnek, táncolnak.
13.00 Reformkori séta Laborfalvi Rózával és Jókai Mórral (Vaszary Galéria kert)
15.30 Katáng koncert – Szellő szárnyán című műsora
18.00 Petőfi- A balatonfüredi Kisfaludy Színház ünnepi előadása (Anna Grand Hotel)
Közreműködnek: a Kaposvári Egyetem Rippl – Rónay Művészeti Kar színész szakos hallgatói. Felkészítő tanár: Kéri Kitty színművész
19.15 Fáklyás felvonulás

MÁRCIUS 16. SZOMBAT

13.00–15.00 Múzeumpedagógiai foglalkozás a Vaszary Galériában
10.00 Pilvax Kávéház a Vaszary Kávézóban
10.30 Életképek 1848. március 15.
Történelmi játék három felvonásban a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság közreműködésében
14.00 A füredi rabbi című séta (Zsidó Kiválóságok Háza)
16.00 Balatoni nyár – Írófényképek az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekből – kiállítás megnyitó a Vaszary Galériában.
A tárlatot megnyitja Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója
18.00 A Mendelssohn Kamarazenekar és a Muzsikás Együttes ünnepi hangversenye (Anna Grand Hotel)

MÁRCIUS 17. VASÁRNAP

11.00 Mesekastély: Csacsifogat (Kisfaludy Színpad)
Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadása
13.00 Pörköltészet (Blaha Lujza Étterem)
Regisztráció a kisfaludyszinhaz@gmail.com email címen.
16.00 Gyimesi Emese: Szendrey Júlia összes verse – Könyvbemutató a Vaszary Galériában

Related upcoming events

  • 2026-01-20 18:00 - 2026-01-23 19:00

    JANUÁR 20. kedd

    18.00 Gálaest (Anna Grand Hotel)
    Ünnepi beszédet mond: Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója
    A 2026. évi Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetés átadása
    A díjat átadja: Bóka István polgármester

    Ünnepi műsort ad a 2010-ben Balatonfüred kultúrájáért címmel kitüntetett 25 éves Balatonfüred Néptánc Együttes
    Művészeti vezető: Bácsi Gabriella. Közreműködik a Barátok zenekar

    A szervezők kérik, hogy a programokon való részvételi szándékot a hamvasbelaasztaltarsasag@gmail.com címre küldött levelében jelezzék 2026. január 20.(kedd) 12.00 óráig.

    JANUÁR 22. csütörtök

    12.00 Koszorúzási ünnepség (Kölcsey-szobor, Ady Endre utca)
    Beszédet mond: Steguráné Ormándi Barbara, a Ferencsik János Zeneiskola AMI igazgatója

    JANUÁR 23. péntek

    17.00 Kultúra és politika, kulturális politika (Irodalmi Szalon)
    Kerekasztal-beszélgetés
    Meghívott vendégek: Alexa Károly, Gróh Gáspár és Kulin Ferenc irodalomtörténészek
    A beszélgetést vezeti: Stamler Ábel vallástudós

     

  • 2026-01-24 15:00 - 2026-01-24 22:00

    A Balatonfüred-Csopaki Borvidék újborainak kóstolója és szakmai előadások.

    15:30 Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – megjelenéstől napjainkig
    Előadó: dr. Bogya Sándor – NÉBIH Növényvédelmi Igazgatóság, Növényegészségügyi Osztályának vezetője
    16:00 Bio- szőlőtermesztésben alkalmazható növényvédelmi eljárás a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma és a szőlő amerikai szőlőkabóca tekintetében
    Előadó: Szauer Kitti szaktanácsadó – Biocont Hungária Kft
    16:25 Hagyományos szőlőtermesztésben alkalmazható növényvédelmi technológia a fitoplazma és a szőlő amerikai szőlőkabóca tekintetében
    Előadó: Nagy Dorián szaktanácsadó – Adama Hungary Zrt

    16:45 Kérdések és javaslatok a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken is megjelenő fitoplazma betegség leküzdése érdekében
    Résztvevők: dr. Bogya Sándor NÉBIH Növényvédelmi Igazgatóság, Növényegészségügyi Osztályának vezetője, Szauer Kitti szaktanácsadó, Bakonyi Frigyes növényvédelmi szaktanácsadó, Varga Máté szőlőtermesztő, növényorvos, szaktanácsadó, Nagy Dorián szaktanácsadó, Gyukli Krisztián és Barabás Barna szőlész-borászok
    Moderátor: Markóné Dr. Nagy Krisztina növényorvos, szaktanácsadó

    A szakmai előadások látogatása ingyenes.

    17:10-17:25 Portugália szőlőtermesztése és borászatai egy magyar diáklány szemével
    Előadó: Balogh Zsófia, szőlész-borász mérnök
    17:30 Vessző szentelés
    17:50 Polgármesteri köszöntő
    18:00-22:00 Sétáló borkóstoló
    Élő zene: Szigeti Juli és Zenekara
    Ár: Elővételben 8500 Ft (+ pohárbérleti díj 1500 Ft) A helyszínen 9500 Ft, Balatonfüredi lakosoknak kedvezményesen 7500 Ft

     

  • 2026-01-28 17:00 - 2026-01-28 19:00

     

     

  • 2026-01-30 17:00 - 2026-01-30 19:00

    Ismeretterjesztő előadássorozat indul a Huray-villában. A Huray-estek olyan témákat feszegetnek, amelyek közvetlenül érintenek bennünket, például a Balaton vizének szemmel látható változása, a körülöttünk lévő erdők és az épített környezet átalakulása, az otthoni egészséges élelem nevelgetése, vagy épp a családunkban növögető gyermekek testi-lelki fejlődése. A péntek kora esti programokon mindig lesz mód a meghívott vendéggel és egymással is beszélgetni.

    Az első előadás címe: Viharfellegek a magyar tenger felett? – A Balaton a klímaváltozás tükrében

    A Balaton nemcsak egy tó, hanem történelem, kultúra és tudomány egyszerre. Mindannyian személyes emlékekkel és érzelmekkel kötődünk hozzá. Szinte hetente jelennek meg róla megnyugtató és riasztó szalagcímek, nehéz eldönteni, hogy melyik valós, és melyik hangulatkeltés. A tó nem csupán a kutatók ügye, hanem mindannyiunk közös felelőssége. A Huray-estek első előadásán a százéves tihanyi limnológiai kutatóintézet vezetőjét hallhatjuk és kérdezhetjük a Balaton jelenéről és jövőjéről.

     

  • 2026-02-14 18:00 - 2026-02-14 20:00

    Ifjú Ürmös Sándor egy sok-generációs cimbalmos család legfiatalabb zenésze, a Budapest Bár formáció állandó tagja. Fergeteges virtuozitással játszik komolyzenét, kávéházi cigányzenét, hagyományos népzenét, örökzöldeket, zsidó dallamokat és akár román népzenét is. Szólóestjén a családi zenészbarátai kísérik nagybőgőn és brácsán.