Aukció és koktélparti a Vaszary Villában

20120818 14363-23433_mAukciós kiállítás:

Augsztus 1-18. 10.00 – 22.00 óra

Az aukciós kiállítás 18:00 és 22:00 óra között ingyenesen megtekinthető.

 

Aukció:

Augusztus 18, szombat 18 óra

Jótékonysági koktélparti:

Augsztus 18, szombat, 22 óra

 

Balaton, nyár, szerelem címmel a Pintér Aukciósház immár második alkalommal rendezi meg nyári árverését a Vaszary Villában. 330 műtárgy, köztük több jelentős festő alkotása, amelyekből két héten át kiállítás is látható a galériában. Idén is jótékonysági esten gyűjtenek a csángó gyermekek balatoni nyaraltatására.

 

– A tavalyi tematikát folytatjuk. A kiállítás az életörömről szól, egy életérzésről, amely könnyen társítható Füredhez. Idén egy jóval nagyobb és árnyaltabb anyag gyűlt össze, magam is meglepődtem, hogy milyen kiemelkedő műtárgyak érkeztek. Például Mednyánszky László, Csók István egy-egy fontos képe szerepel majd az aukción, de Bernáth Aurél egyik jelentős képe is itt lesz az árverésen. Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat. A kiállított tárgyak kikiáltási ára összesen mintegy 100 millió forint. A legdrágább tételek 5-6 milliós áron kerülnek árverésre, de ezúttal is lesznek természetesen pár ezer forintos tételek is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Pintér Péter.

Az árverés anyagát 330 műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüst tárgyak, ékszerek, Zsolnay porcelánok alkotják. A műtárgyakat bemutató aukciós kiállítás: augusztus 1-től 18-ig, minden nap 10.00-22.00-ig látható a Vaszary Villában.

Az árverést augusztus 18-án, 18 órakor rendezik. Az aukciót dr. Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa vezeti. Az árverésen a részvétel ingyenes! Nézegesse az árverésen szereplő műtárgyakat.

Online katalógus itt.

Közvetlenül az árverés után jótékonysági koktélpartit rendeznek. Az este tíz órakor kezdődő eseményen fellép a Dresch Quartet. A belépők 20 ezer forintba kerülnek, a bevételből csángó gyerekek balatoni üdültetését finanszírozzák.

– Szívügyemnek tekintem az adakozást. A jótékonysági estet a várossal együtt mi magunk finanszírozzuk, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy másokon segítsünk. A jótékonysági koktélpartira szóló 20 ezer forintos támogatói jegyek árából csángó gyerekek balatoni nyaraltatását támogatjuk. A tavalyi rendezvényünkből tanulva idén nem estélyt, hanem koktélpartit rendezünk, amelyen laza, elegáns, nyári viseletben meg lehet jelenni. Reméljük, a lazább közeg több vendéget vonz majd. Ha száz jegyet értékesíteni tudnánk, vagyis két millió forinttal támogatni a gyerekek üdültetését, akkor már nagyon elégedett lennék – fogalmazott Pintér Péter.

Az aukció tisztán kereskedelmi jellegű, a már megszokott feltételekkel zajlik, míg az estély jótékonysági célt szolgál. (Az estre szóló belépő tartalmazza az állófogadáson a hideg ételeket, borokat és üdítőket, valamint belépőnként 1-1 koktélt.)

forrás: balatonfured.hu