Botticellitől a kortársakig – Tematikus tárlat a Kisfaludy Galériában

Megidézett Botticelli, Caravaggio, ElKazovszkij vagy éppen Kő Pál és Keserü Ilona. Kiből lehet mester és kiből példakép? A viszony miként jelenik meg az alkotásokban? A Veszprémi Művész Céh tematikus tárlata nyílt meg a Kisfaludy Galériában.

A Veszprémi Művész Céh rendhagyó, tematikus tárlata, olyan műalkotásokat mutat be, melyek tükrözik az alkotók és művészetükre jelentős hatást kifejtő mesterek viszonyát. Ez hol a mester művének újra fogalmazása, helyenként meg a jellegzetes motívumainak, stílusjegyeinek megidézése.

A klasszikus nagy mesterektől (Botticelli, Fra Angelico, Caravaggio, Brueghel) az absztrakt alkotókon át (Kandinszkij, Mondrian, Malevics) egészen a kortársakig (Keserű Ilona, Kő Pál, Schrammel Imre) a művészettörténet szinte teljes spektrumát felölelik a kiállított képek.

– Fontos, hogy nem másolatokról van szó, hanem egyfajta párbeszédről két alkotó között. Eredeti, elgondolkodtató alkotásokat láthatunk a kiállításon. Érdekes kérdés, ki a mester, és ki inkább példakép? Botticelli nyilván inkább az utóbbi, a még ma is élő kortársak viszont a mesterek. Bármelyikről is beszélünk, kell egy viszony, ami dinamikusan működteti a kapcsolatot alkotó és mestere között – vélekedett a tárlat megnyitóján Dohnál Szonja művészettörténész.

Képgaléria:

A kiállításon Baky Péter, Beretvás Csanád, Boda Balázs, B. Hegedűs Piros, Csontos Katalin, Fábián László, Farkas István, Fenyvesi Ottó, Fekti Vera, Fülöp Lajos, Gaál Ágnes, Géczi János, Horváth Balázs, Jáger István, Jeney Zoltán, Kallai Sándor, Katona György, Kovács Endre, Kulcsár Ágnes, Marosi Diana, Meixner Etelka, Milasovszky László, Szabó László Zoltán, Tánczos György, Tarczy István, Tomay Katalin, T. Szabó László, Ughy Miklós, Zongor Gábor munkája látható.

A tárlat 2020. október 31-ig látogatható.