Irodalmi csevej

A Lyukasóra az, amikor semmi sem kötelező. Lazítunk, sztorizunk, játszunk, és szabadon választott versekkel próbáljuk meg beugratni egymást – így vall magáról a Lator László nevével fémjelzett irodalmi társaság, akik a Múzeumok Éjszakáján a Vaszary Galériába érkeztek.

 A Lyukasórának jó híre van. Így aztán a Múzeumok Éjszakáján sem kellett kergetni az embereket, hogy bemenjenek a Vaszary Galériába, mentek maguktól is szép számban. A kiállítóhely aktuális anyagához kapcsolódva a Levendel-gyűjtemény irodalmi vonatkozásait fejtette fel az érdeklődőkkel B. Nagy Anikó művészettörténész, a kiállítás kurátora, Kiss Judit Ágnes költő-író, Györgyi Anna színművész, Várady Szabolcs költő-műfordító és az elmaradhatatlan Lator tanár úr.

– A versek, amiket a mai alkalommal feladunk egymásnak és a közönségnek, kapcsolódnak Levendel Lászlóhoz. Nagy munkát végzett ő, mindenfajta művészetet és alkotót felkarolt, gyógyította a tüdőbajukat vagy az alkoholizmusukat, segítette visszatalálni őket az életbe. Levendel nem egyszerűen szerette a művészetet, és nem csak egyszerűen segített az alkotókon, hanem valamiképpen azt akarta jóvátenni, ami az életet nehézzé tette. Megpróbálta összehozni azokat, akikben értéket látott, de nem azért, mert ők egynemű világnézetett vallottak magukénak. Ebben része lehetett annak, hogy ő maga is túlélő volt. Viharos, nehéz, majdnem tragikus, de jól végződő életében azt tanulta meg, hogy a neki, a művészetnek és a társadalomnak fontos embereket segítenie kell. Erre ösztönzött másokat is.

A füredi Lyukasóra alkalmával többek között idézték Tamkó Sirató Károlyt (Himnusz az orvosokhoz), aki szintén Levendel betege volt, illetve a baráti köréhez tartozó Orbán Ottót (Hallod-e te sötét árnyék), valamint Nagy László Vérugató tündéréből hangzott el részlet. A helyes megfejtést adók a Tempevölgy folyóirat által felajánlott köteteket kapták ajándékba.

– Az írók közül Csoóri Sándort és Eörsi Istvánt gyógyította Levendel, engem is– idézte fel Lator László. – 1988-ban a Korányi Intézetben voltam egy tüdőbetegséggel, és akkor sokat beszélgettem vele, természetesen elsősorban irodalomról, de a létezés kérdéseiről is, hogy hogyan és miért él az ember. Nagyon sokan jártak hozzá a kezelések után is, én ilyen közeli kapcsolatban nem voltam vele.

Lator László minden bizonnyal az akkori kortárs irodalomról is eszmét cserélt Levendel doktorral, de napjaink irodalmi tevékenységét – a mögötte álló kilencven évet meghazudtoló frissességgel – szintén követi. – Ez a foglalkozásom. Próbálok lépést tartani a kortárs irodalommal, de meg kell mondanom, hogy a mai fiatalok közül sokan egészen más irányba mennek, mint amit én az irodalom és a költészet feladatának tekintek. A mostani költőnemzedékek legjobbjai nagyjából ötven év körüliek, Tóth Krisztinától Szabó T. Annán át az egyetemi tanár Ferencz Győzőig – ők nekem tanítványaim voltak az egyetemen, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Rendszeresen megkapom és elolvasom az írásaikat, és véleményt is mondok róluk, nem általánosságban a mai írói nemzedékről, hanem annak egy-egy tagjáról, még inkább egy konkrét írásukról.

Lator tanár úr irodalmi munkásságáról már eddig is számtalan esszé és tanulmány jelent meg, lesz tehát miről beszélni vele kapcsolatban is egy húsz vagy harminc év múlva megrendezett Lyukasóra alkalmával.

(2018.06.26.)