Három színpadon is koncertek

Jó borok, jó helyen! – ez a város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiváljának új szlogenje. A borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak a Tagore sétányon, ám újdonság, hogy a gasztronómiai fesztivált kísérő zenei programok, idén először, a boros pavilonok között kaptak helyet. Augusztus 9 – szeptember 1. között Borhetek a Tagore sétányon.

Csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel. Huszonöt borászat települt ki, a borvidék legjobb nedűivel, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor, köztük a sláger gyöngyöző borok, az elmaradhatatlan rozék, a sokarcú olaszrizling, és a díjnyertes italok is kóstolhatók.

Koncertezik Sena, a Budapest Klezmer Band, a Makám, fellép Szalóki Ági, itt lesz Kelemen Kabátban, a Magashegyi Underground és a megidézett Abba is.
A Kisfaludy Színpadon rendezendő nagy koncertek mellett idén először két kisebb színpadon is zajlik majd az élet. A stílszerűen Rizling illetve Kékfrankos névre keresztelt, a boros pavilonok között helyet kapó színpadokon nemcsak zenélnek majd, hanem a Rizling Generáció jóvoltából minden este 2-2 borosgazda borkóstolót tart.

A részletes zenei programok itt olvashatók.